Balatonyi Lilla vagyok, 2018-ban végeztem az Állatorvostudományi Egyetemen. Ezt követően 2 évig dolgoztam Pécsen klinikus állatorvosként egy kutyákkal és macskákkal foglalkozó kisállat rendelőben.
Ezek alatt az évek alatt fogalmazódott meg bennem, hogy a gyógyító munka mellett nagyon hasznos lenne, ha nagyobb tömeghez is eljutó, praktikus tájékoztatókat készíthetnék a gazdiknak – főleg a gyermekeknek.

Az írás és rajzolás a szenvedélyem volt, mióta csak az eszemet tudom, nagy örömmel töltött el, hogy ismét ezzel tudok foglalkozni. Így született meg végül az első könyvem:
Egy kutya útmutatója kis gazdiknak, 2020.decemberében.

A könyv azóta több óvodához és iskolához is eljutott, ahol a gyermekeknek tartott mindennapos foglalkozások keretei közt, rendszeresen beszélgetnek a felelős állattartásról, a kutyákkal való viselkedésről.

Az alábbi linkre kattintva olvasható Borsós Zsófia cikke, amelyet óvodapedagógusoknak írt a könyvről: Zöldítő blog – Egy kutya útmutatója kis gazdiknak

A Pécsma.hu újságírójával, Matoricz Teklával készült interjúmat itt tekinthetitek meg: Pecsma.hu interjú


Ezen a linken pedig László Enikő cikkét olvashatod a felelős kutyatartásra való nevelésről és a könyvemről: Az én kutyám – Egy kutya útmutatója kis gazdiknak


Az alábbi linken a www.kutyabarat.hu kutyás életmód magazin cikkét tekintheted meg: Kutyabarát magazin – Egy kutya útmutatója kis gazdiknak

Szénási Szimonetta újságíróval a www.azenkutyam.hu-n készítettünk interjút a felelős állattartásra nevelésről és megjelent könyveimről: Állatorvosként segít a legkisebbeknek felelős gazdivá válni: dr. Balatonyi Lilla mesél kutyás tapasztalatairól

2021.márciusában elindítottam a Lillatolla podcast sorozatot, amelynek adásait Youtube-on, Apple Podcast, Google Podcast és Spotify alkalmazásokban is meghallgathatod.

Pannon Tv-vel 2021. februárjában készült interjúmat itt nézheted meg:

A Pécs TV Szemünk fénye műsorban Gombár Gabriella műsorvezetővel beszélgettünk a felelős állattartásról 2022. augusztusában: