• 

Anne óvatosan lehátrált a lószállítóról, maga mellett vezetve Esélyt. Az istálló ajtajában Olivia várta őket és egy kézzel intve mutatta, merre tudják vinni a lovat. 

Anne legnagyobb meglepetésére, Olivia egyetlen undok, vagy rosszkedvű megjegyzést sem tett, csak kinyitotta az egyik box ajtaját és beengedte őket. 

Esély szemmel láthatólag komfortosnak találta a vastag, tiszta szalmaágyat. Miután Anne leemelte a fejéről a kantárt, nagyot ásítva kinyújtotta a nyelvét, aztán körbesétált az új helyén. Kicsit megkapargatta egyik patájával a szalmát, majd teljesen váratlanul levetette magát a földre és jóízűen hemperegni kezdett. 

A box ajtaján bekukkantó Tobias hangosan felnevetett a jeleneten. 

 – Ez aztán a VIP lakosztály a megszokott helyedhez képest, mi? – kérdezte Anne a lótól. Esély fújtatva rázta meg a fejét és vidáman ismét a hátára hengeredett. A lány inkább kimenekült a boxból, mielőtt a nagy örömködésben eltalálja az egyik patájával. 

 – Hoztam neki egy kis vizet is. – mondta Olivia csöndesen. Egy nagy vödröt tett le a box mellé.

 – Még mindig így itattok? – kérdezte Tobias a homlokát ráncolva. 

 – Beszéltem anyuval, és egyikünk sem merné megkockáztatni, hogy valami maradványanyag van az itatórendszerben. – rázta meg a fejét Olivia. – Inkább felkelek minden reggel hajnalban, és segítek Ericnek megitatni a lovakat. 

 – Ez nagyon rendes tőled – dicsérte meg Tobias. – De édesanyád pont azért fizeti Ericet, hogy ne neked kelljen ezzel bajlódni…

 – Tudom – pirult el Olivia. – De ha csak egyedül csinálja, minél hamarabb túl akar esni rajta, és nagyon kapkod. Úgyhogy inkább besegítek. 

A lány kinyitotta a box ajtaját és megkínálta a vízzel Esélyt. A ló szinte az egész pofáját belemártva a vödörbe, mohó szürcsöléssel inni kezdett.

 – A takarmánnyal mi lett? – kérdezte halkan Tobias.

 – Végül nem etettük meg a lovakkal, úgyhogy ez is hatalmas veszteség lett… de mióta betartjuk az utasításaidat, nem voltak tünetei a lovaknak. Anyu elismerte, hogy igazad volt, de szerintem túl büszke, hogy rögtön bocsánatot kérjen. 

 – Én azért elvittem a mintákat bevizsgáltatni. – mondta Tobias komoran. – Még folyamatban van az analízis, de ha lesz eredmény, tájékoztatlak titeket. 

Anne elképedve hallgatta a beszélgetést. Ez egy teljesen új oldala volt Olivinának, amivel ő sosem találkozott eddig. A takarmánnyal és a vízzel kapcsolatos aggályokat azonban nem találta túl megnyugtatónak. Mi lehetett az oka annak, hogy nem használják az automata itató rendszert és hatalmas adag takarmányt dobtak ki? Skipnek igaza lehet, valami nagy gond van a lovarda körül!

Anne úgy döntött, később megpróbál rákérdezni Tobiasnál.

Esély befejezte az ivást és a víztől csöpögő száját egyenesen Anne kabátjába törölte. A lány gyöngéden megsimogatta a ló széles, fehér homlokát és mélyen a világoskék szempárba nézett. Olyan érzés volt, mintha Esély rövid ideig kicsit az ő lova lenne.

Jó nagy butaság erre gondolni, korholta magát. Ennél jobban nem is lehetne elrugaszkodni a valóságtól. Esélynek van gazdája, én meg gyáva nyúl vagyok, ha lovaglásról van szó… miért is tartana egy fiatal, aktív lovat olyasvalaki, aki képtelen felülni rá?

 Esély behunyta a szemét, úgy tűrte a kényeztetést, miközben Anne a füle tövét vakargatta. A lány nem akarta fennhangon kimondani, de titokban abban reménykedett, hogy minél tovább itt maradhat a ló a Roberts Lovasudvarban, ahol szabadon látogathatja. El is határozta, hogy holnap iskola után vásárol néhány lóápoló eszközt, és jó alaposan levakargatja róla a koszt.

 – Köszönöm, hogy segítettél intézkedni, Olivia. – bukkant fel ekkor Mr Cowen. – A felmerülő költségeket rendezni fogom édesanyáddal. Anne, itt az ideje, hogy elköszönj Esélytől. Későre jár, majd holnap meglátogatod. 

A lány nyomott egy gyors puszit a ló orrára.

 – Vigyázz magadra! – suttogta. Oliviához fordult, aki némán figyelte őket: – Köszönjük a segítséget.

A lány nem szólt semmit, csak biccentett. A kocsijuk felé tartva Anne még egyszer hátrafordult. Esély a boxból kidugott fejjel bámult utána, mintha csak arra kérné: ne menj el!

Olivia hulla fáradtan hajtotta be a nyergek, kantárok és egyéb lószerszámok tárolására használt helyiség ajtaját. Nagyot ásított, és egyesével megmozgatta az ujjait. Ugyan lassan beköszöntött a tavasz, de még mindig csípősek voltak a hajnalok és az éjszakák. A Roberts család háza a Lovasudvartól pár percnyi sétára feküdt, úgyhogy a legnagyobb ítéletidő sem okozott gondot a lánynak, hogy itt kezdje és fejezze be a napjait.

Úgy döntött, még egyszer végigsétál az istállón, mielőtt leoltja a lámpát. 

 – Jó éjszakát, srácok! – szólt oda Dominónak és Pegazusnak, akik egymás melletti boxokban, halkan neszeztek a vacsorájuk elfogyasztása közben. 

A kisebbik, távolabb felépített istállót a lovak megbetegedése óta teljesen kiürítették. Olivia szíve minden alkalommal összeszorult, ha az épületre nézett. Olyan volt, mint valami fenyegetően magasodó emlékeztető: nincs elég pénz, a lovarda hamarosan csődbe megy. 

A lány ekkor ért Esély boxához. Megállt és benézett hozzá. A ló békésen feküdt a szalmában, félig csukott szemekkel, a szája sarka pedig pont úgy görbült, mintha kicsit még mosolyogna is. 

 – Tetszik neked itt? – kérdezte Olivia hangosan. A ló kinyitotta a szemeit és egyenesen a lányra nézett a furcsa, átható pillantásával. Kicsit hátborzongató élmény volt – mintha egyenesen a legtitkosabb gondolataiba tekintett volna bele ez a különös szempár. Oliviát amúgy is valamiféle természetfeletti lényre emlékeztette a ló az aranyszínű szőrével, a szinte teljesen fehér fejével, és a tartózkodó viselkedésével. Mintha nem tartott volna akárkit méltónak arra, hogy megérinthesse.

Esély kinyújtotta a mellső lábait, ülő helyzetbe tornázta magát, majd felállt és lerázta a hátáról a szalmaszálakat. Olivia kinyújtotta a kezét felé, azonban a ló pár lépés megtétele után megállt, mielőtt az ujjai hozzáértek volna. 

 – Pedig Anne-nel igazán jól összebarátkoztál… – mormolta a lány. Esély néma csöndben figyelte, de nem mozdult.

Miközben a lóval szemezett, Olivia a box mellett álldogálva felidézte a beszélgetést, amit előző nap folytatott az édesanyjával.

 – Egy nagyon fontos dologról szeretnék beszélni veled. – mondta Mrs Roberts, és leült a lánya ágyára. – Biztos vagyok benne, hogy te is látod, mennyi baj van mostanában a lovarda körül, és ezt egyre nehezebben győzzük…

 – Azt ne mondd, hogy el akarod adni! – vágott közbe Olivia. Pont ettől tartott. Erősen összeszorította az állkapcsát, hogy ne sírja el magát. Édesanyja lehajtotta a fejét.

 – A döntésem egyáltalán nem végleges, de ez a helyzet hosszabb távon fenntarthatatlan. Ha fölszámolom a lovardát és eladom, nem csak kilábalunk az anyagi válságból, de még nem kevés pénzt is meg tudnánk tartani. Vehetnénk egy kis házat, talán még egy aprócska kerttel is…

Olivia levegő után kapkodva tiltakozott:

 – Azt már nem, anya! A lovarda mi vagyunk! Mégis mihez kezdenél, ha eladjuk? Elmennél bolti eladónak? És egy ház, kis kerttel?! Ezt szerintem te sem gondolhatod komolyan.

Mrs Roberts szomorú tekintettel nézett rá.

 – Mint mondtam, ez a döntés még nem végleges. De azt akartam, hogy tudd, fontolgatjuk ezt a lehetőséget is.

 – Mi ez a többesszám? – támadta le Olivia.

 – Carl és én. 

 – Neki aztán nem sok beleszólása van a te lovasuvarod vezetésébe! – fakadt ki a lány. Mrs Roberts szigorú arccal felállt.

 – Több köze van hozzá, mint neked, kislányom. – mondta szárazon. Ez Olivia elevenébe talált. A lány néma csöndbe burkolózva húzódott az ágy sarkába. 

 – Sajnálom Olivia. – mormolta Mrs Roberts végül. – Van élet a lovasiskolán kívül is, ezt tartsd észben, kérlek. Többet pihenhetnénk, utazgathatnánk…

Olivia nagyot sóhajtva tért vissza a valóságba. Ő nem volt kíváncsi arra, milyen lenne ez a másik fajta élet. Kislány kora óta a lovardában nevelkedett, ez volt az ő igazi otthona. És különben is, akkor meg kellene válnia Dominótól és Pegazustól? Vagy őket megtarthatná? És a versenyzés? Az sem kevés pénz… 

 – Hát te, még ilyen későn itt vagy? – a lány hevesen összerezzent a közelében felcsattantó hangra. Esély fölhorkantott és hátrált pár lépést a boxban.

 – Szia, Carl. 

Mr Morgan odaballagott hozzá. 

 – Minden rendben, Liv? – kérdezte kedvesen. Ő mindig így becézte a lányt. – Anyukáddal arra gondoltunk, rendelhetnénk valami klassz helyről vacsorát ma estére, úgyhogy nem kell senkinek főznie.

 – Úgy érted, neked nem kell? – mosolyodott el a lány. Mr Morgan remek szakács volt, szívesen töltött el akár órákat a konyhában mindenféle különlegességek elkészítésével.

A férfi bepillantott a boxajtón, majd elképedt arccal felkiáltott.

 – Mit keres itt ez a ló?! Ki a franc hozta ide?

 – Mr Cowen telefonált, a ló gazdáját baleset érte és ideiglenesen itt tudták elhelyezni. – felelte Olivia, nem egészen értve a heves reakciót. 

 – Ez nevetséges, ez… teljesen ingyen? Mi nem jótékonykodunk, Olivia. Főleg nem ebben a válságos helyzetben. Hogy bólinthattál rá erre?! Legközelebb kérdezz meg egy felnőttet!

 – Ne aggódj, megkérdeztem anyát előtte. És egyáltalán nem jótékonykodtam velük! Fizetnek minden egyes itt töltött napért. – robbant ki a lány. – Mégis mi bajod van?!

Mr Morgan sötét pillantást vetett Esélyre. A ló a box leghátsó sarkából nézett vissza rá, miközben nyugtalanul csapkodott a farkával. A férfi mély levegőt vett és mosolyt erőltetett az arcára.

 – Csak meglepődtem, ez minden. Nem számítottam egy új lakóra. – mondta. – Ne haragudj, Olivia, nagyon fáradt vagyok. Rengeteg a munka és hatalmas a káosz a lovardában mostanában. De te ezt épp olyan jól tudod, mint én.

 – Persze. – felelte a lány óvatosan. – Menj csak, én leoltom a lámpát az istállóban és jövök utánad. 

 – Köszönöm. Látta már anyukád ezt a lovat?

 – Nem, dolga volt a városban, úgyhogy csak nemrég ért haza. Miért?

 – Semmi különös oka nincs, csak kérdeztem. – vont vállat Mr Morgan. – Gyere be hamar, hogy ne kelljen sokat várnunk a vacsora rendeléssel!

Olivia összehúzott szemekkel nézett a férfi után. 

 – Ez nagyon furcsa volt, ugye? Te mit gondolsz? – suttogta Esélynek, mikor Mr Morgan eltűnt a sötétben. A ló felhorkantott, mintha csak értené, amit mond. 

A 14. Fejezet itt érhető el: 14. Fejezet

A következő fejezet megjelenése: 2021.05.17.

A regény megjelent nyomtatott formában is! Ide kattintva megrendelhető dedikálva, ajándék könyvjelzővel: Utolsó Esély megrendelés