Gézengúz orrát szorosan a föld közelében tartva, vidám farokcsóválással kocogott a keskeny erdei úton. Végre megszabadulhatott az undok műanyag gallértól és most nagyon élvezte újonnan nyert szabadságát. Néha megállt és hátranézve ellenőrizte, hogy Anne és Skip követik-e még. A két jó barát alaposan lemaradva sétált mögötte. 

 – Folyamatosan Esély jár az eszemben. – mondta a lány. – Olyan furcsa, hogy mindkét alkalommal a semmiből bukkant elő, mikor egyáltalán nem számítottam rá. Az az érzés bujkál bennem, hogy ez újra bármikor megtörténhet…

 – Nagy hatást tett rád ez a ló. – állapította meg Skip gyakorlatiasan. Rövid ismertségük alatt csak akkor látta a lányt ilyen ábrándosan elkalandozni, ha Esélyről volt szó. Általában nagyon is két lábbal állt a földön. 

 – Nehéz lenne megmagyaráznom, miért. Olyan, mintha valami láthatatlan kötelék húzna minket egymás felé. – keresgélte Anne a szavakat. – Mintha… már ismernénk egymást. Még sosem tapasztaltam ilyet. Ez most jó nagy hülyeségnek hangzik, ugye? 

 – Én hiszek az ilyen megérzésekben. – mondta Skip vállat vonva. – Szerintem pont ez a fajta vonzódás az, ami segít megtalálni az igazán jó barátokat… meg a nagy szerelmeket. 

 – Micsoda magasröptű beszélgetést folytatunk, mi? – kacsintott rá Anne. Elmondhatatlanul hálás volt, amiért a fiú a szárnyai alá vette az első iskolai napon. Hiába szurkálódott Olivia többet, mikor látta, milyen jól kijön egymással Skip és Anne, sokkal könnyebb volt egy jó baráttal az oldalán figyelmen kívül hagyni.

 – Egyébként, ha már a lovakról van szó, egyszer bejárhatnánk a környéket póniháton. – javasolta a fiú váratlanul. – Sokkal izgalmasabb élmény a nyeregből nézelődni. Én nem vagyok nagy lovas, csak ritkán van rá lehetőségem, de akkor már jobb buli lenne, ha többen mennénk.

 – Persze, öhm, majd egyszer… – motyogta Anne, majd gyorsan kotorászni kezdett a dzsekije zsebében. – Guszti, gyere! Ezt nézd, mit találtam neked otthon! 

Gézengúz visszafordult. Mikor meglátta, mit tart a lány a kezében, habozás nélkül száguldott oda hozzájuk. Barna szemei lelkesen csillogtak, ahogy Anne kezére függesztette a tekintetét. 

 – Mintha az egész testét csóválná, nem csak a farkát. – nevetett fel Skip. – Ez csak egy teniszlabda, te kis bolond! 

Gézengúz nem így gondolta. Mikor a lány elhajította a labdát, úgy repült utána, hogy szinte a lába se érte a földet. 

Anne és Skip kis ideig hallgatásba burkolózva sétáltak egymás mellett és felváltva dobálták a labdát a kutyának.

Skip már korábban megfigyelte, hogy Anne furcsa módon kínosan igyekszik kerüli a lovaglás témakörét, de ez az elmélete most végképp megerősítést nyert. Nem felejtette el azt sem, hogyan gúnyolódott Olivia az iskolában egyik nap azon, hogy Anne fél a lovaktól. Tekintve, hogy az apja zsoké és lovasedző volt, Skip nem tartotta valószínűnek, hogy tényleg erről lenne szó, de valami oka mégis volt, amiért a lány mindig másra terelte a szót. Skip nem akarta erőltetni, biztos volt benne, hogy ha akar, majd beszél róla a lány.

Egy különösen hosszúra sikerült dobás után a teniszlabda valahol messze a fák között landolt. Gézengúz utána vetette magát – és másodpercek alatt úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Anne és Skip megtorpantak és vártak, de semmi jelét nem látták a kutyusnak. Még az aljnövényzet sem zörgött.

 – Guszti! Gézengúz! – kiáltotta a fiú. 

Semmi válasz. 

 – Hogy szaladhatott ilyen messzire? – kérdezte Anne értetlenül. – Guszti! Gyere! Gyere vissza! 

 – Lehet, hogy valami szagot fogott? Talán követni kezdett egy nyúlcsapást, és eltévedt. – kezdett aggódni Skip. – Sosem találjuk meg, ha elveszett! 

 – Gézengúúúúz! – szólongatta Anne, tölcsért formálva a tenyerével.

Az erdő csendjét ekkor távoli, tompa ugatás törte meg. 

 – Onnan jön! – mutatott a fák közé Skip, mire mindketten letértek az ösvényről és rohanni kezdtek. Anne igyekezte elterelni a figyelmét a lábába szúró fájdalomtól, miközben áttörtetett a ritkás, tüskés ágú bokrok között. A vakkantások egyre közelebbről hallatszódtak, mígnem egyszer csak nagy csörtetéssel felbukkant a kutyus. A szőre kócos volt, és több apró ág is beleakadt, ahogy átvágott az aljnövényzeten. Vidáman kiköpte a szájából a teniszlabdát, majd hívogatóan hátrálni kezdett. 

 – Mégis mi ütött beléd? Ha eltévedtél volna, nagy bajba kerülnél. – korholta Skip, és lehajolt, hogy felvegye a kutyát. Gézengúz azonban villámgyorsan kitért az útjából és ugatni kezdett. 

 – A labdát akarod? – kapta föl Anne a nyálas játékot. Gézengúz ugyan megcsóválta a farkát, de aztán váratlanul sarkon fordult és kocogni kezdett.

 – Hé, állj meg! – kiáltotta Skip. A kutyus egy pillanatra hátranézett rájuk, de csak egyre gyorsabban szaladt a fák között. A két jó barát egy pillanatra összenézett, majd rohanni kezdtek Gézengúz után. 

 – Olyan, mintha mutatni akarna valamit! – lihegte Anne, miközben próbálta tartani a lépést a kutyussal. 

Gézengúz rövidesen egy tisztásra vezette őket. Egyenesen egy aprócska, düledező, besüppedt tetejű házhoz tartott. Az épület előtti sárral lepett, összetákolt falécekkel bekerített udvaron pedig egy nagyon ismerős négylábú ácsorgott.

 – Esély! – kiáltott fel Anne. A ló fölkapta a fejét és harsányan nyerített, mintha egy régi jó barátot üdvözölne. Gézengúz nem lassított, hanem egyenesen átbújt a rögtönzött kerítés lécei közt.

 – Mit művel ez a kutya? Pont a ló patái alá rohan! – szörnyülködött Skip. Azonban nem volt teljesen igaza. Esélynek esze ágába sem volt hagyni, hogy a kiskutya veszélybe kerüljön. Lehajtotta a fejét és fújtatva megszagolta Gézengúzt. A kutyus felágaskodott a két hátsó lábára és bátran megnyalta a ló orrát. 

 – Lehetséges, hogy ismerik egymást? Vagy Guszti egyszerűen egy nagyon bátor kiskutya. – Anne elképedve figyelte a jelenetet. 

Esély bolondozva megrázta a fejét, és ügetni kezdett az udvaron. Gézengúz önfeledten szaladt mellette, jobbra-balra ugrálva csóválta a farkát. A ló szemmel láthatólag nagyon figyelt rá, nehogy a kiskutyára lépjen.

 – Nem kizárt… hiszen semmit nem tudunk az előéletéről. – mondta Skip, és töprengve összeráncolta a homlokát. – Senki nem jelentkezett eddig a hirdetésre. Ha egy hét múlva sem bukkan fel a gazdája, megtarthatom!

A fiú mindenfelé plakátokat helyezett el – az iskolában, buszmegállókban, az utcán – és írt egy rövid bejegyzést is a kutyus fényképével közösségi oldalakra. 

Gézengúz megelégelte a kergetőzést, kibújt a deszkák közt és vidáman Skiphez kocogott. Mintha csak azt mondta volna: “na, én ezzel meg is vagyok, mehetünk haza”. Anne odalépett a kerítéshez, és egyenesen Esély szemébe nézett. 

 – Szia. – mondta halkan a lónak. Esély csöndes, perregő hangon kifújta a levegőt és a lány kezéhez nyomta az orrát. Anne megvakarta a homlokát, majd végigsimított a pofáján. A rászáradt sárral fedett, kifakult kötőfék egyáltalán nem passzolt a ragyogó küllemű lóhoz. A lány szemügyre vette a romos házat és a mellé épített, düledező fészert. Ott tartanák vajon egy istálló helyett?

 – Nem gondolod, hogy valami nagyon furcsa ebben az egészben? – fordult Skiphez. A fiú felvonta a szemöldökét.

 – Mire gondolsz?

 – Mit keres egy ilyen értékesnek tűnő ló ezen a lepukkant, elhanyagolt helyen? – tette fel az őt foglalkoztató kérdést Anne. Esély átnyújtotta a nyakát a kerítésen, és szemmel láthatólag élvezettel tűrte, hogy a lány a sörénye alatt vakargatja a szőrét. Skip óvatosan kinyújtotta felé a kezét, hogy ő is megsimogassa, de a ló a szemét forgatva elhúzódott tőle. A fiú felnevetett. 

 – Tényleg van valami abban, amit az erdőben mondtál! Úgy bízik benned, mintha régi jó ismerőse lennél. Velem szemben viszont nagyon gyanakvó.

Anne szívét kellemes melegség járta át a gondolatra, hogy Esély valamilyen rejtélyes úton-módon úgy döntött, pont benne fog megbízni.

A következő pillanatban mintha mozgást látott volna a szeme sarkából. Csak képzelődött, vagy tényleg megmozdult a sárgás, kifakult függöny az egyik ablakban? A lányt balsejtelem járta át. Lehet, hogy valaki figyeli őket?

 – Szerintem menjünk innen. – mondta nyugtalanul. – Mintha láttam volna valakit az ablakban. Nem lenne jó ötlet azzal a fura alakkal összetűzésbe kerülni egy ilyen elhagyatott helyen. 

Skip helyeselte az ötletet. Felkapta Gézengúzt és nagy léptekkel elindult. 

 – Körülbelül tudom, hol lehetünk. Ismerek egy rövidebb utat, amin hamar hazaérünk. Ma este rákérdezek Tobiasnál, hogy tud-e valamit a te Esélyedről meg a furcsa gazdájáról. Talán ő ismeri a hátterét.

Anne nehéz szívvel búcsúzott el a lótól. Néhányszor hátrafordult, miközben távolodtak tőle. Vajon tényleg figyelte őket valaki? Néma csend ült a ház körül, Esély pedig fülét hegyezve, mozdulatlanul nézett utánuk.

A 7. Fejezet itt érhető el: 7. Fejezet
A következő fejezet megjelenése: 2021.03.29.

A regény megjelent nyomtatott formában is! Ide kattintva megrendelhető dedikálva, ajándék könyvjelzővel: Utolsó Esély megrendelés