Az elkövetkező napokban úgy tűnt, szép lassan minden visszazökken a normális kerékvágásba. Esély nem bukkant fel többet – úgy tűnt, Mr Waters gondoskodott a szökésbiztosságról. Anne édesapja elővette ütött-kopott bőröndjeit és elkezdett összepakolni az utazáshoz. A lány nem szívesen nézegette a nappali közepén heverő, nyitva hagyott koffereket. Minden egyes reggel arra emlékeztették, hogy megint szűkebb lesz a családi kör pár hónapig.

Olivia rövid távollétét követően visszatért az iskolába és ha lehetséges, undokabb volt, mint valaha. Anne-t csak Skip tartotta vissza attól, hogy dühében megmondja neki a magáét.

 – Tobias nem árult el semmit, de hallottam, hogy beszél Oliviával telefonon a minap. Valami komoly baj volt a lovaival. – mormolta a fiú matematika órájuk előtt. – Ezért hiányzott néhány napot a suliból. 

Anne-t rögtön elfogta a lelkiismeret furdalás, amiért arra gondolt, bár maradna távol a másik lány minél tovább az iskolából. Na, tessék, a beteg lovait kellett ápolnia! Ilyet nem akart még az ellenségeinek se kívánni.

 – Jaj, szegény… mindkét lova? Micsoda balszerencse! 

Skip megemelte az egyik szemöldökét. 

 – Vagy pont, hogy nem az. – suttogta rejtélyesen.

 – Ezt meg hogy érted? – kérdezte Anne döbbenten. – Gondolod, hogy valaki szándékosan akarna ártani Oliviának? 

A fiú elgondolkodva megdörzsölte az állát. 

 – Nem csak neki. A bácsikám elejtett néhány célzást arról, hogy szerinte a Roberts Lovasudvart nem pusztán véletlenül érik egymás után a csapások. Azt hiszem, ő szabotázsra gyanakszik. 

 – Próbáltál már beszélni vele erről? – ráncolta a homlokát Anne. – Nem is tudom, ez olyan valószínűtlennek tűnik…

 – Ha megpróbálok egyenesen rákérdezni, azonnal eltereli a témát. – rázta meg a fejét Skip. 

Mintegy végszóra, Olivia masírozott be a terembe. Anne azonnal észrevette kivörösödött szemeit és sápadt arcát. 

Szegény, gondolta együtt érzően. Valószínűleg nem sokat aludt az éjjel.

 – Szia! – köszönt kedvesen. – Képzeld, Mrs Flick megbetegedett, úgyhogy elmarad a mai teszt.

Olivia üres tekintettel bámult rá egy pillanatig. 

 – Jézusom, mi történt a hajaddal? Megpróbáltad magadnak vágni? Jobb lett volna, ha inkább otthon maradsz, még a végén szívinfarktust kap miattad valaki! – azzal levetette magát a székére és tüntetőleg a hátát mutatta Anne-nek. 

A lány csak hápogni tudott a döbbenettől. 

 – Hát ez meg… mégis mi a franc volt?! – fakadt ki értetlenül Skiphez fordulva. – Én próbálok rendes lenni, de rohadtul nem könnyíti meg a dolgomat! 

A fiú elgondolkodva biccentette félre a fejét. 

 – Nem tudom, de tényleg, történt valami a hajaddal? 

Anne megtapogatta a válla alá érő, hullámos, szőke tincseket. 

 – Nem! Semmi nem történt vele, épp olyan, mint eddig.

Skip tűnődve végigmérte még egyszer. Anne lesütötte a szemét és inkább kapkodva lófarokba fogta a haját. A fiú arcán ekkor széles vigyor jelent meg.

 – Óh, rájöttem! Még sosem láttalak kiengedett hajjal. Jól áll!

Anne ekkor olyan vörös lett, mint egy főtt homár. Skip jót nevetett a zavarán, de nem szólt többet, csak elővette a tankönyvét és belemélyedt, mintha küldetésének tekintené, hogy előre elolvassa az aznapi óra anyagát. 

 – Hánynom kell ettől a nyalizástól… – morogta Olivia, pont elég hangosan ahhoz, hogy Anne tisztán értsen minden szót. A lány már épp kinyitotta a száját, hogy visszavágjon valamit, de aztán végül inkább hallgatott. 

Pukkadjon csak meg Olivia, az ő napját nem fogja elrontani!

Az iskolából kilépve édesanyja fogadta integetve a parkolóban. 

 – Ma hamarabb végeztem! – újságolta lelkesen. – Gondoltam, megleplek. Mit szólnál egy jó kis anya-lánya programhoz? 

 – Lefordítva, segítség kellene a bevásárláshoz? – vigyorgott Anne. 

Mrs Cowen egy szó nélkül kinyitotta lánya előtt a kocsi ajtaját, és drámai karlendítéssel felé intett. 

 – A hintó előállt, hölgyem.

Anne bemászott a vezetőülés mellé. A tanítás végére azon kapta magát, hogy egyik órán sem figyelt, egész nap csak a lovarda szabotálása járt a fejében. Vajon igaza van Tobiasnak? Mégis, ki akarná tönkretenni a Roberts Lovasudvart? Kinek szúrja a szemét ez a kis családi vállalkozás? 

És Esély? Vele vajon mi lehet? Attól a pasitól még az is kitelik, hogy a romos kis fészerben tartja bezárva egész nap, hogy ne szökhessen meg újra. 

Anne-t meglepte, mennyire hiányzik neki a ló. Bármerre ment, mindig azt leste, észreveszi-e valahol az út szélén legelészni, és reménykedett benne, hogy talán másnap reggel a házuk előtt fog várni rá…

Teljesen elgondolkozva bámult kifelé az ablakon, majd egyszer csak kerekre tágult szemekkel felegyenesedett az ülésen. 

 – Ez nem lehet igaz! Anya, fékezz!

Mintha csak a gondolatai teremtették volna elő, Esély bukkant ki az utat szegélyező fák közül, a hátán üres nyereggel. A ló nyaka habos volt az izzadtságtól, miközben rémülten vágtatott előre, egyenesen a forgalom felé.

 – Állj meg! – sikította Anne. Mrs Cowen a fékre taposott, a kocsi sikongó kerekekkel lassított, majd megállt. Körülöttük több autó dudálni kezdett, ahogy a kormányt félrerántva próbálták megkerülni őket. 

Ekkor érte el az utat Esély. Hatalmas, rémült szemekkel nézett körbe, ahogy az autók tülkölve elhúztak mellette. A ló egyre jobban megzavarodott, vissza akart fordulni, de akkor a másik irányú forgalommal találta szembe magát. 

Páni félelmében a levegőbe dobta a mellső lábait és fölágaskodott. A nyaka körül vadul tekergett a kantárszár, a himbálózó kengyelek az oldalát verdesték. 

Anne döntött. Kicsatolta a biztonsági övét és kivágta az autó ajtaját.

 – Anne! Mit művelsz?! – kiáltott rá az édesanyja rémülten. 

 – Segítenem kell Esélynek! Még a végén elgázolja valaki! – azzal gondolkodás nélkül az útra ugrott. Esély patái épp csak érintették az aszfaltot, de máris újra a magasba lendültek. A ló végtelennek tűnő ideig kapálózott a levegőben, hátsó lábaival arrébb táncolt néhány lépést, majd ismét leereszkedett és körbefordulva próbált menekülő utat keresni. 

Mrs Cowen is kipattant a kocsijukból.

 – Anne, gyere vissza most azonnal! Teljesen megőrültél?!

Lehet, hogy teljesen megőrültem, gondolta Anne elszántan, de nem fogom hagyni, hogy Esélyt az orrom előtt gázolják halálra, vagy nyomorítsák meg egy ütközésben! 

 – Esély! Esély, én vagyok az! – kiáltotta és hangosan füttyentett. A ló egyik füle felé rándult, és az állat megtorpant.

 – Minden rendben lesz, csak nyugalom! – a lány próbált minél kevesebb hirtelen mozdulatot tenni, de mégis mielőbb odaérni a lóhoz. A szeme sarkából látta, hogy édesanyja két kézzel integetve próbálja jelezni az autóknak, hogy álljanak meg. 

Ahogy a forgalom lelassult, úgy vált egyre kevésbé feszültté Esély. Lassan teljes testével Anne felé fordult. A lány tökéletesen látta az izmok ideges rángását a sötétre izzadt szőre alatt. Végtelennek tűnő idő alatt sikerült pár lépésnyire megközelítenie a lovat. 

 – Jól van… nagyon ügyes vagy, Esély… minden rendben…

 A ló még mindig készen állt rá, hogy elfusson, de legalább már nem emlékeztette Anne-t egy kibiztosított kézigránátra. 

A következő pillanatban azonban egy türelmetlen autós hosszan rátenyerelt a dudájára. És a gránát felrobbant.

A 12. Fejezet itt érhető el: 12. Fejezet

A következő fejezet megjelenése: 2021.05.03.

A regény megjelent nyomtatott formában is! Ide kattintva megrendelhető dedikálva, ajándék könyvjelzővel: Utolsó Esély megrendelés