Anne-t ugyanaz a különös érzés fogta el, amit versenyző korában tapasztalt az akadályok átugrása előtt. Mintha az idő fonala nyúlóssá vált volna, a másodpercek szürreálisan lassúnak tűntek.

Lehunyta a szemét, majd kinyitotta. 

Idióta, minek tülköl, suhant át a fején a gondolat. Esély tekintete színtiszta pánikot sugárzott, miközben behajlította a hátsó lábait, hogy lendületet vegyen. A talajtól kissé felemelve a patáit megperdült, és készen állt, hogy rá, hogy azon nyomban elmeneküljön.

Anne akkorát ugrott előre, amekkorát csak tudott. Bal lábába éles fájdalom hasított, de nem érdekelte. Csak arra fókuszált, hogy kinyújtott kezével elérje a levegőben repülő kantárszárat.

Az ujjai egyre közelebb és közelebb értek hozzá…

 – Megvagy! – kiáltott fel diadalmasan, mikor a keze összezárult a szíjon. A következő másodpercben újra felgyorsult minden. Anne hatalmas rántást érzett a karján, ahogy Esély mozgásba lendült. A lány felszisszent. Mintha a tövéből próbálták volna kiszakítani a vállát.

 – Esély, ssshhh, nyugalom, állj meg! – minden erejét latba vetve próbálta megvetni a lábát az aszfalton. A ló megérezte az ellenállást a kantárszárakon, és egy pillanatra megtorpant. A szeme sarkából hátranézett, majd bágyadt próbálkozást tett egy ágaskodásra. A mozdulatból ezúttal hiányzott a színtiszta pánik.

 – Én vagyok az, lovacskám. – mormolta Anne halkan. – Minden rendben, majd én vigyázok rád.

Szinte szabad szemmel látni lehetett, hogyan csökken a ló feszültsége. Hosszan, egyenletesen fújtatott, majd mozdulatlanul állva hagyta, hogy a lány odalépjen hozzá. Anne szorosan tartva a kantárt, csettintett a nyelvével.

 – Na, gyere, menjünk biztonságos távolságba az úttól. – Esély kitágult orrlyukakkal, halkan horkantva követte. Még mindig idegesen csapkodott a farkával és jobbra-balra kapkodta a fejét, de már megnyugodott annyira, hogy ellenállás nélkül léptessen a lány mellett. 

Anne jó pár méteren át gyalogolt vele, mire úgy érezte, hogy kellően messzire jutottak. Akkor megállt és hatalmasat sóhajtott. A lábai remegtek, a gyomra összeszorult az adrenalin hullámtól, ami átszaladt rajta. Legszívesebben leült volna a földre – vagy elhányta volna magát.

 – Hát… nem sok híja volt, Esély, hogy nagyon nagy bajba keveredjünk… – állapította meg, miközben remegő kézzel simogatta a ló csatakos nyakát. 

 – Nos, épp elég nagy volt az a baj. – csattant fel váratlanul Anne édesanyjának hangja. Mrs Cowen csípőre tett kézzel állt tőlük nem messze, tisztességes távolságot tartva Esélytől. – Nem fogok itt és most kiabálni, nehogy megijesszem a lovat, de… mi még számolunk, kisasszony. Kis híján megölted magad, amíg az autóúton rohangáltál! 

Az egyre élesebbé váló hangra Esély nyugtalanul hátracsapta a fülét. Mrs Cowen megköszörülte a torkát, és inkább elhallgatott. 

 – Na, jól van… ezt majd otthon megbeszéljük. Oké, egy kis időre van szükségem, hogy gondolkodni tudjak. – Anne anyukája vett pár mély levegőt és sétált pár métert fel-alá. Végül a hajába túrva megszólalt: – Túl messze vagyunk ahhoz, hogy nekiálljunk hazasétálgatni Eséllyel. Az autót sem akarom itt hagyni az út mellett, téged meg végképp nem foglak egyedül hagyni a lóval… most aztán segíthetnél kitalálni, mit kezdjünk veled!

Mondanivalója második felét már Esélynek címezte. Anne-nek nagyon jól esett a többesszám, ahogy édesanyja a lóhoz szólt. Máris úgy érezte, hogy nincs egyedül ebben a bonyodalomban.

 – Esetleg felhívhatnánk Tobiast. – javasolta. – Ő biztosan tud segíteni lószállítót szerezni. 

 – Jó ötlet. – biccentett Mrs Cowen. – Először szólok apádnak és a rendőrségnek. Nem kis fennakadást okozott az úton a mi négylábú barátunk.

Anne közben meglazította Esély hevederjét, és szemügyre vette a felszerelés többi részét. A nyereg csupa sár volt és rengeteg apró karcolás borította, mintha a ló bokrokon törtetett volna keresztül. A lányt hirtelen gyomorszorító nyugtalanság fogta el. Vajon ki ülhetett a hátán? Valószínűleg Mr Waters. Lehet, hogy hatalmasat bukott, és most egyedül fekszik valahol az erdőben. Mondjuk törött lábbal. Vagy még rosszabb… Anne sietve leállította elszabaduló fantáziáját. Azt azonban biztosan tudta, hogy ez egyszerűen nem mehet így tovább. Egyre nagyobb bajba keveredik mind a férfi, mind a ló.

 – Mi történt a gazdáddal? – kérdezte félhangosan Esélyt. A ló azonban rá sem pillantott, inkább lehajtotta a fejét és mohón legelni kezdett. 

Mr Cowen megszakította a hívást a feleségével és sietve tárcsázni kezdte a telefonszámot, amit Mrs Waters adott meg neki múlt héten. Miközben a monoton búgást hallgatta a kagylóból, felsóhajtott. Az elmúlt napok nyugalma után már reménykedni kezdett, hogy sosem kell majd hívnia őket.

Már majdnem föladta a csöngetést, mikor valaki felvette a telefont. Kis zörgés-csörgés után az ismerős elhaló, gyönge hang szólt bele a kagylóba:

 – Halló?

 – Jó napot, Mrs Waters, Henry Cowen vagyok. Múlt héten találkoztunk, mikor visszavittük Esélyt…

 – Ah, az az átkozott ló! – a nő minden átmenet nélkül zokogni kezdett. 

 – Mrs Waters, minden rendben? Azért telefonálok, mert Esély ezúttal egy forgalmas autóútra keveredett. A lányom és a feleségem is ott voltak, és úgy tudom, a ló üres nyereggel vágtatott fel-alá.

 – Semmi nincs rendben! – a nő nagy szipogással kifújta az orrát. – Jim leesett róla, csúnyán összetörte magát. Bevittem a kórházba. Arra várok, hogy mikor tájékoztatnak az állapotáról.

 – Értem. – mondta zavartan Mr Cowen. – Remélem, jó híreket kap…

 – Megtennék, kérem, hogy gondoskodnak a lóról, legalább erre a napra? Én egyszerűen képtelen vagyok rá, gondolkozni sem tudok most… Jim biztosan nem jöhet haza egyből, és én mellette akarok maradni. Óh, ez a ló, és Jim rohadt megszállottsága! – azzal Mrs Waters ismét hangos sírásra fakadt.

Mr Cowen mindig is hadilábon állt az érzelmi kitörések kezelésével felesége és lánya esetén is, hát még, ha egy vadidegenről volt szó, aki a telefonba zokog! Egy valamit tudott csak tenni: logikusan és nyugodtan reagálni.

 – Mrs Waters, ezt bízza csak rám. – mondta határozottan. – Ezen a számon kapcsolatban tudunk maradni. Majd én megoldom Esély ideiglenes elhelyezését. Hívjon, kérem, ha már többet tud.

Csend.

 – Mrs Waters? Ott van még?

 – Hálásan köszönöm. – nyögte ki a nő, majd bontotta a vonalat. 

Anne édesapja a fejét vakarva gondolkodott. Kicsit könnyelmű ígéret volt a részéről, hogy majd ő megoldja a ló elhelyezését. Szinte látta maga előtt felesége dühös arcát, amint összeszűkült szemekkel kérdezi: hogy mégis MIT mondtál neki?! 

Aztán hirtelen eszébe villant a tökéletes megoldás. Sietve újra tárcsázni kezdett.

Anne a fűben üldögélt a békésen legelésző Esély mellett, mikor az autóútról lekanyarodó földes ösvényen Tobias autója tűnt fel. Egy lószállítót vontatott maga után. A kocsiból Anne meglepetésére nem csak az állatorvos ugrott ki, hanem Mr Cowen, Skip, és Gézengúz is.

 – Itt a felmentő sereg! – kiáltotta Skip nagy vigyorral az arcán. 

 – Mintha valami vidám piknikre készülnénk. – állapította meg Anne édesanyja szárazon. 

 – Szóval akkor csináltál szendvicseket? – ugratta Anne. Mrs Cowen arcát meglátva bátortalanul hozzátette: – Még túl korai viccelődni?

Gézengúz a szokásos vehemenciájával nyargalt oda Esélyhez. A ló hagyta, hogy körbenyalogassa a pofáját, csak akkor kapta fel a fejét, mikor a kiskutya majdnem az orrába csípett izgalmában.

 – Inkább fogd meg Gusztit. – szólt rá Skipre Tobias. – Ez a ló alig egy órája még elszabadulva nyargalászott az úton, nincs rá szükségünk, hogy tovább idegesítse. 

Skip fölnyalábolta a kiskutyát, majd visszatette a kocsiba.

 – Ne izgulj, semmiről nem fogsz lemaradni. – veregette meg a fejét a fiú, miközben letekerte kicsit az ablakot. Gézengúz rögtön kidugta borzas pofiját a szabadba és lihegve figyelte az Esély körül zajló nyüzsgést.

 – Mindent megszerveztem. – vágott bele Mr Cowen a tájékoztatásba. – Felhívtam a Roberts Lovasudvart, hogy van-e egy szabad boxuk legalább a mai napra. Csak Oliviával tudtam beszélni, de azt mondta, mindenről tájékoztatja az édesanyját. Tobias pedig szerzett nekünk egy lószállítót. Úgyhogy gyerünk, pakoljuk föl Esélyt és irány a Lovasudvar! 

A 13. Fejezet itt érhető el: 13. Fejezet

A következő fejezet megjelenése: 2021.05.10.

A regény megjelent nyomtatott formában is! Ide kattintva megrendelhető dedikálva, ajándék könyvjelzővel: Utolsó Esély megrendelés