– Siess! Ki kell engednünk a lovakat! – kiáltotta Olivia. Feltépte a box ajtaját, és kirohant az istálló folyosójára. 

Mr Morgan fellocsolhatta valamivel a talajt, mert a lángok rémisztő sebességgel terjedtek. A száraz szalma és széna égett, mint a tapló. Anne torkát kaparta a füst. Folyamatosan köhögnie kellett, a szemeit könnyek csípték, miközben kapkodva rántotta félre a boxok reteszeit, és engedte ki a rémülten nyerítő, toporzékoló lovakat. 

Olivia a földhöz közel hajolva futott az istálló ajtajához, és nagyot lökött rajta, hogy kinyissa. Semmi. Lendületből belerúgott a deszkákba – az ajtó azonban nem mozdult. 

A lány kezdett pánikba esni.

 – Anne! Carl bezárta az istálló ajtaját! 

Anne az orra elé húzta a dzsekijét amennyire csak tudta. Próbált tisztán gondolkozni, de a rémült, tülekedő lovak közt ez egyáltalán nem ment könnyen.

 – A boxok! – kiáltott fel. Ugyan mindegyik ablakot becsukták az éjszakára, nagyobb esélye volt rá, hogy az egyiket ki tudja nyitni és azon kimászni, mint arra, hogy feltörik az istálló kapuján függő zárat. 

A pánikba esett lovaktól azonban szinte mozdulni sem lehetett. Mindegyik ösztönösen az ajtó felé vette az irányt, félelmükben kísérteties hangon nyihogtak, és rugdostak. Anne érezte, hogy a rettegés egyre jobban elhatalmasodik rajta. Így képtelenség eljutni az utolsó menekülési úthoz. Vagy a lovak tapossák halálra, vagy mindannyian a tűz martalékai lesznek! 

A következő pillanatban azonban hatalmas nyikorgással feltárult az istálló ajtaja. Anne-nek és Oliviának csak annyi volt a szerencséje, hogy az épület falához simulva ki tudtak térni az egymást lökdöső lovak elől, akik rémülten vágtattak ki a szabadba. A két lány köhögve, könnyező szemekkel rohant ki az állatok nyomában, és próbáltak minél mélyebbet lélegezni a tiszta, hűvös levegőből.

Anne megfordult és az épületre nézett. A tűz hihetetlenül gyorsan elharapódzott, az istálló teteje vörösen izzott az éjszakában.

Meg is halhattunk volna! , gondolta. Minden ízében reszketett, ahogy gondolkodni próbált. 

 – Hívnunk kell a tűzoltókat. – krákogta nagy nehezen. 

Olivia zihálva bólintott és kapkodva tárcsázta a telefonszámot. 

 – Uramisten, ti meg mit kerestetek odabent? Jól vagytok? Gyertek távolabb a tűztől! – Anne legnagyobb döbbenetére a korábban látott fekete ruhás, maszkot viselő alak rohant oda hozzájuk, és a karjuknál fogva próbálta hátrébb húzni őket. A két lány tiltakozását érezve, türelmetlenül lerántotta az arcát fedő maszkot. 

Anne a meglepetéstől eltátotta a száját. 

A mindig olyan esetlennek és törékenynek tűnő Mrs Waters állt előtte! 

 – Maga meg… mit… – hebegte a lány döbbenten. 

Mrs Waters ledobta a maszkot és csípőre tette a kezét. 

 – Meglepi, szivi. – mondta gúnyosan. Nyoma sem volt a bágyadt suttogásnak, ahogy korábban beszélt. – Én mentettelek meg titeket, meg a lovakat a tűzből. 

 – Maga nyitotta ki az istálló ajtaját? – hitetlenkedett Anne. Olivia egyikükről a másikukra jártatta a szemét. 

 – Ki ez a nő? – kérdezte ellenségesen. 

 – Esély gazdájának a felesége. – foglalta össze tömören Anne. – Mégis mit keres itt? Összedolgozott Mr Morgannel?

Mrs Waters felsóhajtott, és tekintetét a lángoló istállóra szegezte. 

 – Jesszusom, dehogy. Én csak Jim miatt jöttem.

Mielőtt folytathatta volna a magyarázatot, halk szirénázás harsant fel a távolban. A tűzoltók gyorsan reagáltak a hívásra.

 – Szólok anyának is. – Olivia remegő kézzel tárcsázta Mrs Roberts számát. A szemébe könnyek gyűltek, ahogy kezdte realizálni a baj nagyságát. A lovak a lehető legtávolabb menekültek az egyre magasabbra csapó lángoktól, amelyek már teljesen eluralkodtak az istállón. 

 – Nyissuk ki a legelő kapuját és tereljük őket be oda! Még a végén megsérülnek ebben a kavalkádban. – javasolta Anne. Szerencsére a lovak ösztönösen az ismerős füves terület felé tartottak. Amint a vezérkanca, Kamilla bevágtatott a kitárt kapun, a többiek is követték.

Mrs Waters mély levegőt véve beszélni kezdett. 

 – Tudjátok mit? Elmesélek mindent elölről, legalábbis azt a részt, amiről én tudok. A férjem, Jim legnagyobb gyengesége az oka annak, hogy bármi közünk lett Carl Morganhez. Nos, Jim… szerencsejáték függő. Időről időre eluralkodik rajta, képtelen megállni, hogy megpróbálja a szerencséjét. Póker, rulett, blakjack, édesmindegy… aztán egyik nap azzal állított haza, hogy bizony most megfogta az isten lábát: egy lovat nyert kártyán egy bizonyos Mr Morgantől! 

 – Esély volt az, ugye? – kérdezte Anne.

 – Igen, az az átkozott sorscsapása. – ingatta a fejét tehetetlenül a nő. – Utolsó Esély… már a neve alapján megmondhattam volna, hogy csak a bajt fogja hozni ránk. Jim teljesen a megszállottjává vált. Folyamatosan azt mondogatta, hogy gazdag vevőt fog találni rá, mert ez egy értékes ló. Talán az is, én nem értek hozzá, de abszolút kezelhetetlen állat. Természetesen senkinek nem kell egy ilyen ló… Carl nagyon örülhetett, mikor Jim elnyerte tőle. 

Szóval Mr Morgan volt az eredeti tulajdonosa, vonta le a következtetést magában Anne.

 – Egyre jobban féltettem Jimet. – folytatta Mrs Waters. – A ló folyton elszökdösött, kontrollálhatatlan volt. Jim többször leesett róla, de hiába győzködtem, hogy vigye vissza Carlnak, nem akart engedni. Azt hajtogatta, hogy becsületes játék során nyerte el és majd meglátom, hogy az eladása nagy hasznot fog hozni. Mikor tegnap kilovagolt rajta, és nem jött vissza, azt hittem, megőrülök… tudtam, hogy nagy baj történt. Jim hatalmasat bukott, teljesen összetörte magát… miközben a kórház folyosóján várakoztam, eldöntöttem, hogy majd én veszem a kezembe a dolgokat: ez a ló nem marad nálunk egy napnál többet. 

 – Ezért megkereste Mr Morgant. – bólintott Anne. – De miért az éjszaka közepén? 

 – Kijelentette, hogy eszembe se jusson fényes nappal a közelébe menni. Mondta, hogy el kell intéznie valamit az istállóban ma éjjel… eszembe sem jutott, hogy erre gondolt. – rázkódott meg a nő a borzalomtól. – Azt ígérte, hogy majd ő elintézi a lovat, nekünk nem lesz több gondunk vele. Csak azért nem mentem rögtön haza, mert annyira furcsa volt, miközben erről beszélt… mikor megláttam a felcsapó lángokat, rohantam kinyitni az istálló ajtaját. És akkor még nem is tudtam, hogy ti is bent rekedtetek! Még belegondolni is szörnyű, mi történhetett volna…

 – Nyilvánvalóan az volt a terve, hogy a lovak nem élik túl a tüzet. – nyelt egyet Olivia. Iszonyú volt hallani, mi volt Carl célja. A lány egész testében remegett, az arca falfehér volt. – Mégis hogy vetemedhet valaki ilyesmire?! 

Mrs Waters nem válaszolt. A tűzoltóautók szirénái egyre közelebbről hallatszottak, már a villódzó fényeiket is látták, ahogy begördültek a lovarda udvarára. 

A tűzoltókkal egy időben tűnt fel Mrs Roberts is. Anne még sosem látta így: kibontott, lobogó hajjal, sebtében magára kapott, gyűrött pólóban és nadrágban ugrott ki az autójából. Az arca olyan volt, mint egy félőrülté. 

 – Olivia! Olivia! – kiáltozta. Mikor meglátta a lányát, odarohant, és szorosan átölelte. Aztán kicsit távolabb tolta magától, és elárasztotta kérdésekkel. – Hála az égnek, hogy jól vagy! Mégis mi történt? Anne, veled minden rendben? Mit kerestetek itt? Édes istenem, az istálló…! Mi van a lovakkal?! 

 – A lovak biztonságban vannak a legelőn. – nyugtatta meg Anne sietve.

A lovasudvar tulajdonosa sokkos arccal figyelte, ahogy a tűzoltók nekiállnak a munkálatoknak. A hatalmas vízsugarak felvették a küzdelmet a lángokkal, a levegőben gőz, füst és pernye keveréke szállt. 

 – Még időben kiértünk, hogy megfékezzük a tűz terjedését – kiáltotta oda egyikük Mrs Robertsnek. -, de ez az épület menthetetlen! 

A nő Oliviát átölelve meredt a dolgozó tűzoltókra. A lángok narancssárgára festették az arcát. 

És akkor, a végtelen aggodalom megtestesítőjeként odarohant hozzájuk Mr Morgan. 

 – Szentséges ég, mi történt? Jól vagytok? Mi történt itt? A tűzoltók szerint az istálló iszonyatosan megrongálódott! – egy pillantással felmérte a jelenlévőket. Az arca megdermedt, mikor felfedezte Mrs Waterst. – Nahát… egész sokan gyűltünk össze. 

Olivia arca ijesztően eltorzult a dühtől. Lelökte magáról az anyja karját és a férfi elé lépett.

 – Te… te… utolsó szemét. – sziszegte. – Tudjuk, hogy ez az egész a te műved! 

 – Miről beszélsz, Olivia? – kérdezte Mrs Roberts értetlenül. 

 – Ott voltunk az istállóban Anne-nel. – folytatta a lány, és egyik ujját fenyegetően a férfinek szegezte. – Hallottuk a kis monológod, és ezt kapd ki: felvettük az egészet! 

Mr Morgan szép lassan hátrálni kezdett.

 – Carl, mi ez az egész? – Mrs Roberts hangja kezdett hisztérikussá válni. 

 – A drága Carl gyújtotta fel az istállót! – kiáltotta Olivia. – Azt tervezte, hogy a lovak mind bennégnek majd a tűzben.

Mrs Waters is előrelépett a háttérből.

 – Ezt én is tanúsíthatom. – mondta nyugodtan. 

A következő pillanatban Mr Morgan nagyot lökött Olivián, aki hátratántorodott, egyenesen Mrs Robertsnek. A férfi sarkon fordult, és rohanni kezdett. 

Anne szíve vadul dobolt a mellkasában. Nem hagyhatják csak így elmenekülni! A lába miatt azonban reménytelen próbálkozás lett volna utána rohanni. 

Végső kétségbeesésében kitárta a legelő kapuját és nagyot füttyentett.

A 16. Fejezet itt érhető el: 16. Fejezet

A következő fejezet megjelenése: 2021.05.31.

A regény megjelent nyomtatott formában is! Ide kattintva megrendelhető dedikálva, ajándék könyvjelzővel: Utolsó Esély megrendelés