Hamar eljött a rendezvény napjára kijelölt szombat. Anne kivételesen még azelőtt kiugrott az ágyából, hogy megszólalt volna az ébresztője. Kapkodva felöltözött, és már épp biciklire pattant volna, mikor megcsörrent a telefonja. Édesapja volt az.

 – Helló, Tökmag! – suttogta Mr Cowen. – Boldog szülinapot!

 – Az nem ma van. – mondta Anne meglepetten. 

 – Óh, bocsánat. Akkor ma lesz a lovarda megnyitása, ugye? Csak arra emlékeztem, hogy valami nagy bulit tartotok szombaton. 

Anne mosolyogva megcsóválta a fejét. 

 – Legalábbis reméljük, hogy nagy buli lesz. Egyébként miért suttogsz ilyen halkan?

 – Egy mindentől megrémülő hároméves nyergében ülök. – kuncogott Mr Cowen. – Arra gondoltam, hogy a tavaszi szünetben ellátogathatnál hozzám, és eltölthetnél itt egy kis időt. Szerintem nagyon élveznéd a versenyfelkészítő munkálatok megfigyelését. Freddy fia is örülne, ha újra láthatna. Ó, és van itt egy ló, akit szívesen bemutatnék neked. Futóhomok a neve. Eséllyel talán nem ér fel a te szemedben, de ragyogó tehetség! Garantálom, hogy hallani fogsz még róla.

Anne ábrándozva hallgatta a beszámolót. Kicsit jobban betekinteni a versenyistállók világába? 

 – Miért is ne. – mondta végül. – Jól hangzik!

Nem is sejtette, hogy édesapjának később igaza lett: egy nap Futóhomok nevétől visszhangoztak az újságok. Arra azonban Mr Cowen sem gondolt, hogy nem csak a ló győzelmeiről számoltak be…

A telefonból ekkor csattogás, zizegés és fojtott káromkodás hallatszott.

 – Most le kell tennem. – kiáltotta Mr Cowen. – Ez a ló tiszta őrült. Sok sikert a rendezvényhez! Majd hívj fel, mit szóltál a meglepetéshez…

A következő pillanatban már meg is szakította a hívást. 

 – Mondtam, hogy nem ma van a szülinapom. – mormolta a lány félhangosan az elnémult készüléknek.

A lovarda közelébe érve hatalmas büszkeséggel töltötte el, ahogy megpillantotta a bokrokon lengedező, hívogató színes szalagokat, amelyek a haladási irányt jelölték. 

Anne, Olivia és Skip minden szabadidejét és szervezési készségét lekötötték az elmúlt napok, de úgy érezték, megérte a sok fáradozás. A régi, megfakult tábla helyére egy újat szereltek a kapu fülé, amely ragyogó, piros betűkkel hirdette: Főnix Lovasiskola. 

A régi istálló helyén több alacsony, fehér sátrat állítottak fel, ahol önkéntes szülők és diákok házi készítésű süteményeket, sós rágcsálnivalókat és – nem utolsó sorban – pónicsemegét árultak. A kisebb istálló frissen festve ragyogott a napsütésben, a falára tarkabarka rajzokat és plakátokat tűztek ki, amelyeket mind Mrs Cowen diákjai készítettek. Eric is kivette a részét a munkából. Mikor megtudta, hogy Mr Morgan azt tervezte, hogy az istállótüzet az ő cigarettacsikkjeire keni, jóformán térden állva könyörgött Mrs Robertsnek, hogy ne rúgja ki, és azóta is példásan igyekezett, hogy elnyerje az év munkaereje díjat.

Egyre többen és többen rajzottak be a lovarda udvarára. Ugyan Olivia és Anne gondoskodtak róla, hogy a lehető legszélesebb körben értesüljenek a helyiek eseményről, még őket is meglepte a kialakuló tömeg. Még szomszédos lovardákból és falvakból is érkeztek pónikkal, hogy részt vegyenek a szervezett lovasjátékokon.

Három osztálytársuk vállalta, hogy gondoskodnak a zenéről, és most egymást váltva versenyeztek azon, hogy melyikük tud nagyobb bulihangulatot generálni.

 – Rengetegen eljöttek! – ujjongott Anne. 

 – Ajánlom is – morgolódott Skip -, mert alig bírom mozgatni az ujjaimat, annyi tombolafecnit vagdostam ki az elmúlt napokban.

 – Skip pont úgy rinyál, mint egy kislány. – trillázta mellettük egy dallamos, magas hang. Egy angyali arcú, barna hajú lányka volt az, milliónyi kis szeplővel az orra körül. Egy hihetetlenül kövér, foltos pónit vezetett maga mögött. 

Skip elvigyorodott.

 – És ő itt az én édes, drága hugicám, Abigail. Ne hagyd, hogy megtévesszen, az ártatlan nyolcéves külső egy igazi fenegyereket takar. Hol hagytad anyáékat?

Abigail hatalmas mosolyt villantott rájuk, amit két hiányzó foga sem tett kevésbé elbűvölővé.

 – Hívj nyugodtan Abbynek! Tetszik a pólód. Nem tudom, hol vannak anyáék, nem bírtam tovább várni rájuk, olyan lassúak voltak. Anya elhozta Gézengúzt is. Apának már tiszta vörös a feje, mert Guszti beleevett az egyik tortába.

Skip felsóhajtott, és megfogta a kislány kezét.

 – Oké, akkor most szépen velünk maradsz, amíg meg nem találjuk őket.

 – Nem maradhatok sokáig! – tiltakozott Abby. – Indulunk Sütivel a hordókerülő versenyen!

Skip lenézett a kövér pónira, akinek a hasán szinte pattanásig feszült a heveder. Süti unalmában hatalmasat ásított, megmutatva sárga fogait.

 – Biztos vagy benne, hogy nem ő lesz a hordó, akit majd meg kell kerülni? 

Anne kuncogott, de Abby vérig sértve fonta össze a karjait. 

 – Az a hülye tyúk Vicky leöntött kólával. – viharzott oda hozzájuk Olivia felháborodva. – Állítólag véletlenül, de… áh, szia, Abby!

Még Skip barátai is felbukkantak, akik a törmelék elhordásában segítettek. Munka közben többször cukkolták a lányokat, amiért ilyen “dedós” bulit szerveznek, most mégis vidáman integettek nekik. Mindegyikük nehéznek tűnő, tömött sporttáskát cipelt magával.

 – Ne aggódjatok, hoztunk egy kis sört – suttogta egyikük, egy helyes, rövid barna hajú srác, Mark cinkos vigyorral. – Ne csak gyümölcsös üdítőt meg kólát lehessen inni.

 – Amíg nem a kishúgomat kínálgatod vele, felőlem rendben van… – vágta rá Skip. 

 – Kaphatok belőle? – kérdezte Abby rögtön, ártatlan szemekkel pislogva a srácokra.

 – Most, hogy vége a nagy munkának, és végre lehet ünnepelni, kérdeznék tőled valamit. – fordult váratlanul Mark Anne-hez. – Mit szólnál egy mozihoz?

Anne úgy meglepődött, hogy azt sem tudta, mit válaszoljon. Ekkor Skip átkarolta a vállát és magához húzta.

 – Keress más áldozatot, Mark. Sajnálom, de a hölgy foglalt.

Olivia “na-ugye-hogy-én-megmondtam” pillantást vetett a füle tövéig elvörösödő Anne-re.

 – És hogyhogy erről csak én nem tudtam? – fordult Skiphez a lány.

 A fiú mosolyogva biccentette félre a fejét. 

 – Anne Cowen. – mondta ünnepélyesen. – Eljönnél velem egy randira? 

Anne érezte, hogy szinte lángol az arca. Most biztos úgy nézek ki, mint egy paradicsom, gondolta.

 – Skip Wilson. – felelte hasonlóan emelkedett hangnemben. – A válaszom: igen. 

 – És ezennel férj és feleség vagytok. Megcsókolhatod a menyasszonyt! – jelentette be Abby. Mikor Olivia, Skip és Anne is könnyesre nevették magukat rajta, kicsit sértődötten húzta fel az orrát.

 – A tévében hallottam. – morogta. – Hé, ott vannak anyáék!

Anne rövidesen az egész Wilson családdal megismerkedett. Gézengúz, aki imádta a tömeget, föl-alá ugrált és folyamatosan felzabálta a földre ejtett finom falatokat. 

Abby pánikba esett, hogy lemarad a hordókerülő versenyről, úgyhogy elcibálta magával a szülőket és az unatkozva ásítozó Sütit is. 

 – Jut eszembe – szólalt meg Skip hirtelen, igen rejtélyes képet vágva.-, van itt még valaki, aki csak rád vár.

 – Mondd, hogy Ed Sheeran az! – kulcsolta össze az ujjait ragyogó szemekkel Anne.

 – Sajnos el kell, hogy keserítselek. – nevetett fel Skip, miközben megfogta a lány kezét. – De azt hiszem, neki is épp úgy fogsz örülni.

A pavilonokat megkerülve a parkoló felé indultak el. Anne rögtön észrevette Tobias autóját, amely mögött egy lószállító parkolt. Az állatorvos és Mrs Cowen épp lenyitották az ajtaját, és Tobias az Anne szívének legkedvesebb lovat vezette le a rámpán. Esély gyanakodva kapkodta a fejét és idegesen táncolt jobbra-balra, míg észre nem vette a lányt. 

Akkor hangosan felnyerített és dobbantott a lábával. Anne odarohant hozzá és szorosan átölelte a nyakát. 

 – Hát te meg mit keresel itt? – kérdezte kedvesen. – Szeretnél részt venni a játékokon?

A ló félig behunyt szemmel hagyta a kényeztetést. Anne ekkor vette észre, hogy a hátára tett nyeregre egy piros masni van tűzve. 

 – Minek ez a szalag? – kérdezte édesanyját. – Csak nem új nyerget kapott? 

Mrs Cowen rejtélyes arccal mosolygott. 

 – Nem igazán. Azért tűztük rá a masnit, hogy méltóképp köszönthesse az új gazdáját.

Anne egyre jobban megzavarodott. Miféle új gazdát?

 – Esélynek meglehetősen kalandos élete volt. – vette át a szót Tobias. – Többször is gazdát cserélt már. Ahogy azt már tudod, Mr és Mrs Waters végül nem tartottak rá igényt, egy kis nyomozással pedig kiderítettem, hogy a mi barátunk hivatalosan Grace Roberts tulajdonában áll.

 – Ó! Akkor ő is a Főnix Lovasiskola oktatólova lesz? – könnyebbült meg Anne. – Ez azt jelenti, hogy továbbra is látogathatom, ugye? Ez csodás hír!

Tobias megrázta a fejét.

 – Grace semmiképp sem akarta megtartani, úgyhogy tegnap eladta. 

Anne szíve nagyot dobbant.

 – Kinek? Hova?! Azért hoztátok ide, hogy elköszönjek tőle?

Mrs Cowen nevetve lépett oda hozzá.

 – Nos, igazság szerint, apáddal végeztünk pár számítást… és úgy ítéltük meg, hogy ki tudnánk gazdálkodni a tartását. Abban mindenki egyetértett, hogy a köztetek lévő kapcsolat utánozhatatlan és remek párost alkottok. Tobias pedig vállalta, hogy amíg az istálló újra nem épül, továbbra is maradhat nála.

Anne hitetlenkedve nézett végig az őt körülvevő, mosolygó arcokon. Esély az ő lova lett? Mintha egy csodálatos álomban lebegett volna.

A ló nem törődött az emelkedett pillanattal, nagyot ásított, majd türelmetlenül bökdösni kezdte Anne zsebeit, egy kis finomságban reménykedve.

 – Én… nem is tudom, mit mondjak. – hebegte a lány, miközben szorosan megölelte édesanyját. – Ez a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem. Köszönöm, köszönöm! 

 – Nélküled ki tudja, mikor sikerült volna a lovasiskola rejtélyét felgöngyölíteni. – kacsintott Tobias. – Nagy segítség voltál! 

Esély végleg megunta az álldogálást és az üres beszédet, nagyot toppantott a lábával, mintha csak azt mondaná: mi lesz már, mire várunk? Induljunk! 

Mrs Cowen elővett egy kantárt a lószállítóból és Anne kezébe nyomta.

 – Szerintem Esély nem akarja tovább hallgatni az üres locsogásunkat. – mondta mosolyogva.

Mintha csak igazat akarna adni neki, a ló lehajtotta a fejét és készségesen bekapta a zablát. A lány átvetette a kantárszárakat Esély nyakán, és megszorította a hevedert.

 – Mit szólnál hozzá, ha egy almahalászó versenyre vinnélek első randira? – kérdezte Skip vigyorogva, és Anne felé nyújtott egy kobakot.

A lány elevette, és a fejébe nyomta.

  – Benne vagyok! – kiáltotta nevetve, bedugta a cipőjét a kengyelbe, és nyeregbe szállt.

Vége

A regény megjelent nyomtatott formában is! Ide kattintva megrendelhető dedikálva, ajándék könyvjelzővel: Utolsó Esély megrendelés