Tobias Wilson nehéz szívvel hajtott be a Roberts Lovasudvar kapuján. Régebben szeretett ide járni. Grace, a tulajdonos sasszemmel őrködött az iskolalovak és a rend felett, így mindig időben hívta az állatorvost. Az istállókban tisztaságot és fegyelmet követelt, és mindent kézben tartott a takarmány beszerzésétől a patkolás időzítésén át, a lóútlevelek megfelelő állapotáig. 

Az utóbbi hónapokban azonban egymást követték a kisebb-nagyobb szerencsétlenségek és ballépések. Véletlenül dupla adag széna került megrendelésre, és a túl nagy mennyiségű takarmány penészedésnek indult. A megszokott kovács, Angus helyett egy másik férfi végezte a lovak patkolását. Olyan trehányan dolgozott, hogy a rosszul bevert szögek miatt két ló is tartósan lesántult. Livia, a megbízható, jólelkű lovászlány alatt összecsuklott egy létra és eltörte a bokáját. A helyére felvett fiú, Eric egész nap savanyú arccal járt-kelt, ráadásul előszeretettel használta az öltöző helyiséget alkalmankénti cigarettázásra és alvásra. Emiatt aztán több szülő is panaszkodott és azzal fenyegetőztek, hogy nem hozzák többet a gyerekeket.

Mrs Roberts volt Tobias első munkaadója, majdnem húsz éve kezelte már az itteni lovakat. Egyelőre megengedhette, hogy fizetési haladékot nyújtson a nőnek, de egyre jobban aggasztották a felhalmozódó problémák.

Tobias kiszállt az autójából és felállította a Western hétvégét hirdető táblát, ami kidőlve hevert a földön. 

 – Jól van, Ella, ügyes vagy. Mikor azt mondom, “egy”, azt szeretném, hogy felállj a nyeregben, majd “kettőre” ülj vissza. Egy-kettő, egy-kettő… – az állatorvos elindult a hangok irányába. A tanpályán egy kövérkés kislány zötyögött teljesen ütemtelenül egy szürke kanca hátán. Tobias szúrós szemmel vette szemügyre az állat mozgását, miközben a ló körbe-körbe ügetett a futószár végén. Mrs Roberts csodálatra méltó türelemmel folytatta a monoton “egy-kettőzést” még pár percig, majd lépésbe lassította a kancát.

 – Fújd ki magad egy kicsit – mondta a lovasoktató Ellának. – Most vágtázhatsz néhány kört, utána pedig leveszlek a futószárról, és szeretném, hogy levezetésképp sétálj körbe kicsit Táncossal.

Tobias elfordult a tanpályától és a kisebbik istálló felé indult. 

Az épülethez érve egy pillanatra megtorpant. Füstszagot érzett. 

Csak nem lehet valaki akkora idióta, hogy a szalmában dohányozzon, ráadásul a fából épített boxok közelében!

A szagot követve azonban megbizonyosodhatott róla, hogy bizony tévedett. Eric, a nemrég felvett lovászfiú, szája sarkában egy cigarettával hányta a szalmát egy talicskából az egyik ló alá. Közben még jóízűen dúdolt is. 

Tobias megköszörülte a torkát, mire a fiú kapkodva ledobta a parázsló csikket és eltaposta a csizmájával.

 – Óh, csak maga az! – kiáltott fel majdhogynem csalódottan. – Már azt hittem, Mrs R.

Az állatorvos pontosan tudta, hogy Mrs Roberts szigorúan tiltja a dohányzást a lovarda egész területén. 

 – Szerencséd, hogy nem ő látott meg. – mondta Tobias. – Valószínűleg már nem sokáig dolgoznál itt. 

Eric flegmán vállat vont. 

 – De nem látott meg, nincs igazam? – vigyorgott csúfondárosan.  

Az állatorvos inkább lenyelte a nyelvére toluló szavakat. Nincs értelme azzal pocsékolnia az idejét, hogy ezzel a kölyökkel vitatkozzon. 

 – Tudod, merre találom Mr Morgant? – kérdezte. Kivételesen nem Mrs Roberts, hanem a párja hívta ki a mai napon. Valamit meg akart mutatni neki, de nem részletezte a telefonálása okát. 

 – A legelőnél láttam utoljára. – vetette oda Eric, majd folytatta a dúdolást és a szalma felhalmozását. 

Tobias kutyafuttában megveregette még Olivia lovának, Pegazusnak a nyakát, majd tovább indult a legelőhöz.
Ericnek igaza volt, Mr Morgan a kerítésnek támaszkodva nézte a füvet tépkedő lovakat. Gondterheltnek tűnt, de az állatorvost meglátva mosolyt erőltetett magára. 

 – Üdvözlöm, doki. – fogott vele kezet. – Köszönöm, hogy ilyen hamar kijött. Mutatni akartam valamit, de remélem, hogy semmiség lesz az egész. Nem akarom Grace-t még ezzel is terhelni, elég baja van.

Tobias alaposan szemügyre vette a legelésző lovakat, akikre Mr Morgan mutatott. A napokban kezdték leváltani vastag téli bundájukat. Valami azonban nem stimmelt: furcsán, foltokban vált le a szőrük. Több állat szinte kínlódva vakarózott a legelőn álló fa törzsénél. 

 – Jól megfigyelte, Mr Morgan! – mondta az állatorvos. – Ezeknek a lovaknak nem így kellene kinéznie. Mióta állnak fenn a panaszok? 

 – Szólítson csak Carlnak. Igazság szerint én már említettem néhány napja Grace-nek, hogy szerintem sokat vakaróznak, de nem reagált rá. Nagyon fáradt mostanában, úgyhogy eldöntöttem, hogy megpróbálok a lehető legtöbbet segíteni neki. 

Tobias nagyot fújtatott. Mégis mi üthetett a máskor olyan gondos nőbe? Talán beteg? 

 – Bemegyek a legelőre és megvizsgálom őket közelebbről. – fordult oda Mr Morganhez. – Veszek egy kis mintát is a bőrükről. Utána többet tudok majd mondani. 

Carl bólintott.

 – Csak mondja, mit tegyünk, én mindent elintézek. 

Tobias hálásan veregette meg a kövérkés férfi vállát. 

  – Nagyon örülök, hogy így magára vállalja a lovarda nyűgjeit. Be kell vallanom, hogy kezdtem aggódni. Úgy tűnik, csőstül jön a baj mostanában…

 – Mindig azzal tréfálkozok Grace-szel, hogy el kellene adnia ezt az egész kócerájt, és akkor végre nyugodtan alhatna. – sóhajtott fel Mr Morgan. – De tudom, hogy ez mind annyira a szívéhez nőtt már, hogy nem is lenne ugyanaz az ember a lovai nélkül. Most csak annyit tudok tenni, hogy átvállalom a lehető legtöbb munkát az istállók körül.

 – Ez nagyon szép hozzáállás. – mondta Tobias mosolyogva, miközben belépett a legelőre. 

Mr Morgan megvonta a vállát. 

 – Teszem, amit tudok. Az irodában leszek, ott megtalál, ha végzett. Egy csésze kávé mellett könnyebb lesz megbeszélni a szükséges teendőket.

Tobias sokkal vidámabb hangulatban biccentett, és elindult a lovak felé.

Azonban mire végzett a vizsgálattal, nem sok nyoma maradt a jókedvének. Az irodába lépve nem csak Mr Morgant, de Mrs Roberts-t is ott találta. A nő végzett a délutáni oktatással és feldúltan járkált föl-alá a kis helyiségben. A szemei alatt szinte fekete karikák sötétlettek. 

 – Már megint rossz híred van, Tobias? – kérdezte összepréselt ajkakkal. Az állatorvos őszintén sajnálta a nőt. Nem kevés gond zúdult mostanában a nyakába.

 – A legelőn tartott lovak tetvesek. – mondta végül egyszerűen. – Azonnal szigorú fellépésre lesz szükség, hogy ne terjedjen tovább a baj. El kell különíteni őket az egészséges lovaktól, megnyírni a vastag, téli bundájukat és többször le is kell majd mosni őket speciális samponnal. Természetesen értesíteni kell róla a bértartókat is.

Azt most inkább fel sem hozta, hogy ideje lenne a lovak szokásos éves vérvételének, és az útlevelek átnézésének is, ha a gyerekek versenyezni akarnak majd velük. 

Mrs. Roberts feldúltan toppantott a lábával.

 – Komolyan mondom, kezdem azt hinni, hogy valaki szándékosan szabotálja a lovasuvart! – kiáltotta. – Vagy az is lehet, hogy én őrülök meg lassan. Tetves lovak?! Ezt a szégyent… én… 

Mr Morgan sietve felugrott a székéből, és odakísérte Mrs Roberts-t. Gyengéden átölelte a nő vállát. 

 – Drágám, bízd csak rám ezt a sok bonyodalmat. Pihenj le nyugodtan.

Mrs Roberts szemében egy pillanatra mintha könnyek csillantak volna. Tobias még sosem látta ezt a kemény, szigorú nőt elérzékenyülni.

 – Köszönöm, Carl, nagyon édes vagy, de egyelőre elbírok a problémákkal. – mormolta Mrs Roberts, majd az állatorvoshoz fordult. – Jól van, Tobias, természetesen követjük az utasításokat. Nem akarom, hogy több ló is megfertőződjön. 

Mr Morgan személyesen kísérte ki az állatorvost az irodából, és hálásan kezet rázott vele.

 – Ígérem, hamarosan minden számla rendezve lesz. – bizonygatta. 

Remélem, hogy nincs még túl késő ahhoz, hogy rendbe hozzák a lovasudvart, gondolta Tobias, miközben bepakolta autójába az orvosi felszereléseit és egy nagy doboznyi speciális, külső élősködők elleni sampont nyomott Eric kezébe. A fiú unott képpel ácsorgott mellette, alig várta, hogy végezzenek már és hazamehessen. Szemmel láthatólag semmi kedve nem volt ahhoz a többlet munkához, amivel Mrs Roberts megbízta. Tobiasban még egy pillanatra az is felmerült, hogy Eric trehánysága is okozhatta a károk egy részét, de aztán elvetette az ötletet. A problémák már a fiú felbukkanása előtt kezdődtek.
Az állatorvos őszintén remélte, hogy ezúttal a sokáig nem kell a lovasudvar felől hallania, miközben bevágta maga mögött a kocsi ajtaját, majd porfelhőt kavarva elhajtott. A Western hétvége feliratú tábla bágyadt nyikordulással ismét a földre borult. 

A 6. Fejezet itt érhető el: 6. Fejezet
A következő fejezet megjelenése: 2021.03.15.

A regény megjelent nyomtatott formában is! Ide kattintva megrendelhető dedikálva, ajándék könyvjelzővel: Utolsó Esély megrendelés