A rémálom egy szerdai napon kezdődött, mikor Varjú úr a következő szavakkal adta át Bolhát a Költőnek megőrzésre:
– Ma egész nap tárgyalásokon kell részt vennem. Nem leszek elérhető, úgyhogy bármi gond adódik, oldd meg egyedül.
Szűcs Gábor méltatlankodva felhúzta az orrát, miközben kezébe vette a kiskutyát.
– Kiváló a problémamegoldó képességem, András.
Ennek az állításnak édeskevés köze volt a valósághoz. Gábor hamar felfedezte a Bolha megfigyelésében rejlő lehetőséget: ezeken a napokon mindenféle apró-cseprő üggyel felhívhatta szomszédját. Varjú úr ugyanis (bár ezt magának sem vallotta volna be) ilyenkor mindig fölvette a telefont, hátha történt valami a kis vakarccsal.
– Legutóbb is azért kerestél, hogy kiszámoljam, hány gramm vajat kell hozzáadnod a süteményedhez.
– Mindig összezavar, ha dekagrammban adják meg a receptet – füstölgött a Költő.
– A lényeg, hogy ma nem fogok a rendelkezésedre állni.
Szűcs Gábor fölényesen legyintett.
– Minden rendben lesz. A kis Odüsszeusz majd jót szundikál a kanapén.
Varjú úr látványosan kikapcsolta a telefonját, és egy röpke integetést követően távozott.
– Mit hisz rólunk a gazdád? – dünnyögte Bolhának a Költő. – Mégis mikor hívtam fel utoljára? Jó, a dekagrammos esetet beismerem, de kinek nincs gondja ezekkel a nyavalyás mértékegységekkel? Hé, te kis kópé! – ekkor vette észre, hogy a kiskutya alattomban kikezdte a nyakában lógó sálat.
A reggeli epizódot követően nap meglehetős nyugalomban telt, egészen délig. Akkor azonban Bolha nagyra nyitotta a száját, és hangosan köhögött egyet. A Költő egy pillanatra megmerevedett, majd kirúgta maga alól a székét, és a kanapéhoz vágtatott.
– Mi bajod van?! – kiáltott rá elkeseredve a kiskutyára. Bolha megzavarodva forgatta a fejét. Ég a ház? Vagy rossz fát tett a tűzre?
Gábor a telefonért nyúlt, félúton azonban lehullott a keze.
– Most csak rám számíthatsz, te ártatlan kis lélek – suttogta. Drámai érzékét egészen felpezsdítette a felelősségteljes állatmentő szerepe. Így tehát a világ legmegbízhatóbb információs forráshoz fordult: az Internethez.
Miért köhöghet egy kutya, pötyögte be kapkodva. A szeme sarkából közben gyanakvó pillantásokat lövellt Bolhára, hátha újabb tüneteket produkál. A kiskutya megnyalta a száját, mire Gábornak nagyot dobbant a szíve.
Lehet, hogy betegebb, mint hittem?, gondolta aggodalmasan. A diagnóziskeresés sebességét megsokszorozva végül megtalálta, amire szüksége volt: A Kutyabolondok Közössége nevű oldalt. A “köhögés” címszó alatt pedig harminc különböző választ a kérdésére.
“A kutya betegségének biztos jele, ha száraz az orra” – írta lacika23.
“Béres cseppet kell adni neki” – anonim
“A köhögés sok mindent jelenthet, lehet szívbetegség, szívférgesség, vagy hörghurut is…”
“Kutyáknál is van tüdőrák”
“Lehet koronavírus”
– Most akkor ezeket osszam be magamnak? – meredt a képernyőre a Költő kétségbeesve. A biztonság kedvéért lerángatta a nyakában lógó sálat, és Bolha köré csavarta. A kiskutya nyomban rátalált a korábban kibontott fonalra, és ismét szorgosan munkához látott.
Szűcs Gábor, száját rágcsálva idegességében, fel-alá járkált a nappaliban. Ha a kis Odüsszeusz az ő felügyelete alatt szenderül jobblétre egy halálos tüdőgyulladás miatt, azt sosem bocsátaná meg magának. Mégis kihez fordulhat ilyenkor? Andrást elhavazta a munka, az Internet népe pedig egyre jobban ráhozta a frászt…
A következő pillanatban aztán győzelemittasan felrikkantott, a karjába kapta Bolhát, és leszáguldott a lépcsőkön.
– Nyissa ki, mamika! – bömbölte, miközben ököllel verte az ajtót. Rózsi néni, a Süvöltő, pont annyira volt süket, hogy diszkrét kopogásként érzékelje ezt a csendháborítást.
Bolha persze rögtön megismerte a lakást, ahonnan általában isteni illatok szálltak a lépcsőház felé, és ahol kivétel nélkül csurrant-cseppent neki pár finom falat (ezt persze a néni felháborodva tagadta Varjú úr előtt). Mire Rózsi néni ajtaja kitárult, a kiskutya már teljes eksztázisban viháncolt Gábor karjában.
– Hát szervusz, édes drága kis angyalom! – gügyögte a néni, és kinyújtotta a kezét. A Költő méla undorral húzódott arrébb.
– A kutyának szólt az üdvözlés – vetette oda Rózsi néni szárazon.
– Tudom – hazudta Gábor.
– Miért van sál a nyakában? Beöltözteti szegény kutyát, mint valami bazári majmot?
– Dehogy! Egyébként jól áll neki… de nem ezért jöttem – a következő szavakat aztán különösen nehezére esett kicsikarnia magából: -, hanem azért, mert… szükségem van… a segítségére.
Rózsi néni szemöldöke magasra szaladt. A Költő még életében nem kért tőle segítséget (csak akkor, ha dekagrammot kellett grammra váltania). Szűcs Gábor mély levegőt vett, és bejelentette a súlyos hírt:
– Bolha megbetegedett.
A néni a szájához kapta a kezét, és rögtön betessékelte a fiatalembert a lakásba.
– Mik a tünetei? Mikor kezdődött? Mit művelt vele?!
– Semmit! Egyszer csak felült a kanapén és köhögni kezdett.
– Talán hirtelen hideg vizet ivott? Vagy megfázott odakint?
– Nem történt semmi. Beteg lett és kész.
– Rá kell keresni az Interneten – intézkedett Rózsi néni nyomban, orrára igazítva az olvasó szemüvegét. – Van egy oldal, ahol minden kérdést megválaszolnak.
– Azt hiszi, nekem nem jutott eszembe? Már egy órája böngészem a Kutyabolondok Közösségét.
– Fogalmam sincs, mi az. A gyakori kérdéseket kell megnézni.
– Jaj, mert a sok nagyokos kommentelő pont ott mondaná meg a tutit? A Kutyabarátoknak legalább tényleg van…
– Száraz az orra? – szakította félbe Rózsi néni.
– Hát… nem is tudom. Nem. Lehet, hogy túl nedves inkább. Mi a normális nedvesség egy kutyaorrnál?
– Lehet, hogy tüdőembóliája van – csukta össze az olvasószemüveget Rózsi néni. – Pont így kezdődött Klárinál is. Köhögött, és fájt a mellkasa. Majdnem meghalt. Az intenzíves orvos azt mondta, hogy ha még egy napot vár, nem élte volna túl.
A Költő Bolha füleire szorította a kezét.
– Ne a kutya előtt beszéljük meg, hogy halálos beteg-e! – sziszegte.
Rózsi néniből harsány nevetés szakadt ki.
– Miért? Csak nem érti, amit mondunk?
– Nem tudhatjuk, mennyit fog fel belőle – morogta Gábor sértetten. – Nem is tudom, miért jöttem le ide. Azt hittem, egy őskövület, akinek annyi baja van és olyan sok gyógyszer szed, mint maga, majd mond valami okosat.
Rózsi néni egy nagy nyögéssel feltápászkodott.
– Hát mondok is valamit, fiam. Amikor az embernek ilyen komoly baja van, hát elmegy az orvoshoz. Úgyhogy kapja fel a kabátját, és induljunk!
Az állatorvosi rendelő várója zsúfolásig telt emberekkel, négy-és kétlábú betegekkel. Gábor és Rózsi néni az egyik sarokba húzódva civakodtak Bolha felett.
– Ha előbb ideérünk, nem kellene ennyit várnunk – panaszkodott a néni.
– Tehetek én róla, hogy késett a busz?
– Arról tehet, hogy nem autóval jöttünk…
– Nem vezetek autót. Én odafigyelek, hogy ne legyen túl nagy az ökológiai lábnyomom.
– Marhaság – horkant fel a néni -, tudom, hogy nincsen jogosítványa.
– Még bármikor letehetem a vizsgát!
– Ha így folytatjuk, lemaradok a Szulejmánról…
Mielőtt a Költő bármilyen rondaságot hozzávághatott volna a szomszédjához, a rendelő ajtaja kitárult, és Bolhát szólították. Rózsi néni és Gábor egymással versengve tolakodtak be a vizsgáló helyiségbe, és felváltva próbálkoztak a köhögés leírásával.
– Valahogy így hangzott: ehhem-ehhem-ehhem – köhécselt a mama.
– Maga ott sem volt! – prüszkölt felháborodottan a Költő. – Nem, nem, egészen pontosan így hangzott: kuc-kuc.
– Nekem még így mesélte, hogy ehhem-ehhem-ehhem. Lehet, hogy tüdőembólia. Klárikának, volt osztálytársamnak Szegedről, pont így kezdődött, egy köhögéssel és mellkasi fájdalommal…
A doktornő gyorsan közbeszólt:
-Tehát csak egyszer köhögött?
– Nos, igen… de az igen hangos volt. Én csak vigyázok a kutyusra, tudja, és ha bármi baja lenne, engem terhel a felelősség.
Az állatorvos elfojtott egy mosolyt, de végül így szólt:
– Mi lenne, ha először is megvizsgálnám a mi kis barátunkat, és után megbeszélnénk a teendőket?
Rózsi néni és Gábor áhitatos csöndben kísérte figyelemmel, ahogy a dokornő hosszasan hallgatózott Bolha mellkasa felett, megmérte a hőmérsékletét, végigtapogatta a hasát. Percekkel később megszületett a diagnózis.
– Nos, minden jel arra utal, hogy Bolha makk egészséges.
– Hála legyen az Úrnak – vetett keresztet Rózsi néni. Gábor lesújtó pillantást vetett rá.
– Ha azonban többször is köhög, érdemes lenne megröntgenezni.
Pillanatnyi csend után a doktornő széles mosolyt vetett rájuk.
– Mindenesetre nagyon körültekintőek voltak, hogy behozták Bolhát egy vizsgálatra. Igazán szerencsés kiskutya, hogy ilyen gondosan vigyáznak rá!
Mikor Varjú úr bekopogtatott a Költőhöz, Bolhát a fiatalember ölében fekve találta. A sálat rágcsálva aludt el, az anyagdarabbal a fogai közt, és halkan hortyogott. Gábor előtt egy tál, Rózsi néni-féle isteni húsleves gőzölgött.
– Minden rendben volt? – kérdezte Varjú úr.
– Abszolút – helyeselt a Költő. – Nagyon unalmas napunk volt.
– Köszönöm a felügyelést.
– Szívesen, máskor is. Látod, András, megmondtam: minden problémát meg tudok oldani!
Ha szívesen olvasnál többet Bolháról, az 1/B-ről és Varjú úrról, ide kattintva tudod megrendelni A vak vezetőkutya című könyvet: megrendelés
Write a comment