"A történet egyik főszereplője Varjú András Töhötöm, vagy ahogyan mindenki a háta mögött hívja: Varjú úr. Varjú úr mindig bal lábbal kel fel, utálja a szombatokat, a kávéját szigorúan feketén issza és a Pacsirta utca 1/B szám alatt lakik, panelházak betonrengetegében. Szomszédairól édeskeveset tud, mindenkit csak az általa kitalált gúnynevén szólít magában. A történet címe a Vak vezetőkutya (szándékosan külön írva). Varjú úr ugyanis nem vak, legalábbis a szó fizikai értelmében nem az… mégis úgy tűnik, hogy az életébe csöppenő kiskutya egy sosem látott világot mutat meg neki."
A vak vezetőkutya már megrendelhető a Líra könyvesboltokban is!
Amelyben egy fertőtlenítő szagú helyiségben járunk, megismerjük a Költőt és még Odüsszeusz is szóba kerül Minden nehézség leküzdéséhez érdemes tervet kovácsolni, ez volt Varjú úr egyik alapelve. Még sok másikat is megnevezhetnénk (például “mások hibáira neked kell felhívni a figyelmet, mert ők úgysem veszik észre maguktól”), de ez volt az, amihez tényleg mindig tartotta magát. […]
Amelyben Varjú úr elhatározásra jut – majd rögtön meg is bánja Varjú úr még életében nem látott ennél a kis vakarcsnál szerencsétlenebb kutyát. Nem mintha hatalmas állatbarát lett volna. A parkban galambokat etető embereknek is állandóan beszólt, amiért kenyérmorzsákat szórnak szerteszét (“Majd mindent jól összekakálnak – már a galambok – mert maguk ideszoktatták őket.”). Mikor […]
Amelyben megismerjük Varjú urat, a Pacsirta utca 1/B-t, és egy meglepően hangos szemetes kukát Varjú úr, mint minden reggel, ma is bal lábbal kelt felt. Kikászálódott az ágyából, elhúzta a függönyöket és savanyúan fintorogva pillantott ki az ablakon. A lehető legfelháborítóbb látvány tárult a szemei elé. – Micsoda?! Süt a nap! Pedig egyértelműen esőt mondtak […]