– Én megmondtam előre, hogy így lesz – Varjú úr borzongató örömet lelt abban, ha ezt a mondatot használhatta. Ma pedig több indokot is talált rá. 

Legelőször azt, hogy az időjósok az elmúlt héten kitartóan havazást ígértek hétfőre. 

 – Fogadni mernék, hogy ha leesik fél centiméternyi hó ezek után, mindenki úgy fog tenni, mintha teljesen váratlanul érte volna őket. A közútkezelés nem bír majd el az időjárással, járhatatlanok lesznek az utak, és lefagynak a vonatok váltói – mondta fölényesen. 

Mikor hétfőn kinézett a Pacsirta utca 1/B ablakán és megpillantotta a gyönyörű, fehér hópaplant, már szaladt is a számítógépéhez, hogy elolvashassa a híreket. 

“Életveszélyesek az utak, lebénult a közlekedés”, “Ismét gondot okoz a hó”, “A MÁV figyelmezteti utasait, hogy 120 perces késés is várható a havazás miatt” – hirdették a szalagcímek. Varjú úr kárörvendő mosolyra húzta a száját.

 – Én megmondtam előre, hogy így lesz! – fordult oda Bolhához. A kiskutya félrebillentett fejjel csóválta a farkát. Nem egészen értette, miről beszél a gazdája, csak abban volt biztos, hogy sürgősen könnyíteni akar a hólyagján. 

Varjú úr, aki már kiválóan megtanulta a kis vakarcs pisilésre vonatkozó apró jeleit, sietve magára kapta a kabátját, sálját-sapkáját és a karjába vette Bolhát. Amint letette azonban az 1/B bejárata mellett a fölre, a kiskutya megdermedt, és nem mozdult.

 – Hát beléd meg mi ütött? – kérdezte Varjú úr csodálkozva. Aztán észbe kapott. – Igaz is, hiszen még sosem találkoztál hóval! 

Bolhát szemmel láthatólag épp úgy megdöbbentette a nedves, hideg, puha takaró a talajon, mint a MÁV-ot az év első havazása. Lehajtotta a fejét, és szorgosan szimatolni kezdett. Tett egy óvatos lépést előre, majd még egyet, míg végül az egész orrát beletemette a hóba. Ettől aztán mókásan prüszkölni kezdett.

Varjú úr szívből jövően nevetett a kutya reakcióján. 

 – Hát még ha látnád, hogy megváltozott a világ egy éjszaka alatt a havazástól! – mondta. Bolha, aki gazdája szavaival élve “vak volt, mint egy bányaló”,  nem is törődhetett volna kevésbé azzal, hogy semmit nem lát a végbement változásokból. Hamarosan fel-alá nyargalászott, hempergett és ugrándozott, akárcsak egy kisgyerek. Mire Varjú úr visszavitte a házba, az egész bundája átázott.
 – Mit fog szólni ehhez Eszter? – zsörtölődött hősünk a kiskutyával fél szívvel. – Felajánlotta, hogy vigyáz rád, amíg én dolgozok az ünnepek között, de arról nem volt szó, hogy csurom vizes leszel.

Mikor azonban benyitott Eszter lakásába, egy pillanatra hátra kellett fordulnia, hogy ellenőrizze, megfelelő emeleten jár-e. A nappaliban ugyanis Rózsi néni és Szűcs Gábor üldögéltek, egy-egy csésze kávéval a kezükben.

 – Ó, a kis Odüsszeusz! – rikkantotta a Költő vidáman, ahogy megpillantotta Varjú úr kezében a kiskutyát.

 – Jó reggel, András! – köszöntötte Rózsi néni méltóságteljes bólintással. – Mit eszik ma ebédre? Maradt még a töltött káposztából? 

Varjú úr, aki tegnap fedezte fel, hogy a drága nagyi még a tejfölös bödönbe is töltött káposztát tömött, mikor karácsonyi menüt csomagolt neki, alig láthatóan megborzongott. 

 – Maradt még… – mondta bágyadtan. Az elmúlt napokban (véleménye szerint) sikerült a gyomorrepedés határára zabálnia magát, Rózsi néni nem titkolt örömére.

 – Most hallottam a hírekben, hogy átlagosan három kilogrammot híznak a magyarok az ünnepek alatt – jelentette be az anyóka elégedetten, és belehörpintett a kávéjába. 

Varjú úr felvonta a szemöldökét, majd útjára eresztette Bolhát. 

 – Csak annyit? 

 – Szevasz, Bolhacsek! – vakargatta meg a kiskutya fülét a Költő. – Fúj, de vizes a szőre! És milyen ázott kutyaszaga van! 

 – Meghempergett a hóban.

Szűcs Gábor diszkréten beletörölte a kezét Eszter kanapéjába.

 – Kíváncsi vagyok, vajon járhatóak-e az utak – mondta tűnődve. Varjú úr szeme felcsillant a lehetőségtől, hogy újra használhatja a kedvenc kifejezését.

 – Teljesen megbénult a közlekedés. Én megmondtam előre, hogy így lesz!

 – Ez a kis semmiség már gondot okoz? – legyezett a kezével Rózsi néni. – Bezzeg az én időmben akkora hóviharok voltak… néha az iskolába alig jutottunk el! Az sosem volt kérdés, hogy fehér karácsonyunk lesz-e. Most pedig megáll az élet, ha egy kevéske hódara hullik az égből?

Varjú úr jobbnak látta, ha nem keveredik bele Rózsi néni legendás “bezzeg az én időmben” történeteibe.

 – Eszter merre jár? Azt mondta, hozzam fel ma reggel Bolhát.

 – A fürdőben tollászkodik egy órája – világosította fel a Költő.

A tanárnő valóban tekintélyes időt (habár nem egy órát) töltött el a fürdőszobában azzal, hogy egymás után próbálta magára rángatni a feszesebbnél-feszesebb farmerokat – valahogy mindegyik összement a mosásban karácsony alatt! -, most pedig a mérlegen állva szörnyülködött. Majdnem három kilót hízott! Ez meg hogy lehetséges? Biztosan nincs még egy ember az egész országban, aki így eleresztette magát…

Varjú úr hangját meghallva kapkodva magára rántott egy köntöst, a haját úgy-ahogy kifésülte az arcából, és a nappaliba sietett. 

– Szervusz András! Jó reggelt, Bolha!

A kiskutya a szokásos bizonytalan, kissé féloldalas mozgásával rögtön el is indult felé. Kurta farka szinte elmosódott a levegőben, olyan lelkesen csóválta. 

 – Jó reggelt, Eszter! – köszöntötte Varjú úr. – Mi ez a rögtönzött gyülekezés a lakásodban?

 – Ó, valahogy megmaradt a közös reggelizés a szenteste óta. Az iskolában téli szünet van, úgyhogy szívesen főzők nekik egy csésze kávét, amíg elpusztítjuk a maradék ennivalót.

Varjú úr önkéntelenül is elmosolyodott, ahogy felidézte, hogyan telt a karácsonyeste a tanárnő lakásán. 

Eszter anyja és Rózsi néni hamar összeakasztották a bajszukat. Egészen pontosan akkor, mikor kiderült, mindkettőjüknek más a véleménye a tökéletes bejgli receptjéről és elkészítéséről. Az erkölcsi győzelem végül Rózsi nénié lett, mikor az ő süteménye a sütőből kikerülve gyönyörű aranybarna és tökéletesen ép volt, míg Eszter anyjáé csúnyán végigrepedt. Innentől kezdve a nagymama jelképesen unokájává fogadta Esztert, és minden alkalommal védelmébe vette a fiatal tanárnőt, mikor az édesanyja kritizálni kezdte. 

Varjú úr és a Költő kiváló lehetőséget fedezett fel egy ivós játékra: valahányszor a két matróna összeszólalkozott, ők lehúztak egy felest. Ebbe később sikerült Esztert is bevonniuk, aki a sokadik pohár után felhívta a lakásba Pityókás Pistit, hogy kórusban énekeljék a Csendes éjt. Az este hangulatát végül az emelte a csúcspontra, hogy kiderült, mindkét bejgli ugyanolya finom. Akár kirepedt, akár nem.

 – Köszönöm szépen a támogatást, Rózsi mama – ölelte meg a Süvöltőt Eszter, mielőtt mindenki hazaindult volna. 

Ezek után nem csoda, hogy napokkal később is feljár kávézni, gondolta Varjú úr somolyogva. 

 – Na és Szűcs Gábor mit keres itt? Azt hittem, alkohol nélkül nem viseli el Rózsi nénit.

 – Ha tudni akarod, ihletet merítek a legújabb versgyűjteményemhez – kiabált ki a nappaliból a Költő, akinek varázslatos módon élessé tette a hallását, ha előkerült az ő neve is. 

 – Bizonyára csodálatos alkotások… – motyogta az orra alatt Varjú úr. Sejtette, hogy Gábor nem éri be az írásai méltatását ezzel a pár szóval, úgyhogy sietve az előszoba felé vette az irányt. – Még egyszer köszönöm Eszter, hogy vigyázol ma Bolhára!

 – Igazán nincs mit – integetett a tanárnő mosolyogva. Gábor felpattant a kanapéról, és a bejárati ajtóig követte Varjú urat.

 – A versek tulajdonképpen egy sorozatot fognak alkotni. Letűnt Aranykor lesz a címük, és a nyanya elbeszélései alapján mutatom majd be, milyen rossz irányba haladt a világ… – hadarta lázas izgalommal. 

Varjú úr nemes egyszerűséggel kimenekült a lépcsőházba és a Költő orra előtt becsapta az ajtót.

Ha tetszett a történet, itt tudod megvásárolni A vak vezetőkutya című könyvet!

Az 1/B további történeteit itt olvashatod: Varjú úr és Bolha történetei